2019-11-22 16:24:43• hírek • Bajnai Botond

A legügyesebb diákokat díjazta a DGASPC

A család-típusú otthonokban élő gyermekek közül, az iskolában legjobban teljesítő diákokat díjazta pénteken a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság.

A pénteki napon egy nagyszabású rendezvény keretében elismerésben részesült minden olyan család-típusú gyermekotthonban élő fiatal, aki rendkívüli eredményt mutatott fel az elmúlt évek során, illetve azok a szakemberek és együttműködő partnerek, akik hozzájárultak ezen ifjak fejlesztéséhez.
 

Ez az alkalom méltó végakkordja volt az egész héten át tartó nyílt napok rendezvénysorozatának, melyet a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága szervezett a harminc éves gyermekjogi konvenció jegyében, a hozzá tartozó 17 otthonban.



A pénteki eseménynek a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia előadócsarnoka adott otthont.
 

A díjátadót, „A gyermekinkért vívott harc mindenkit egyesít” jeligével vezérelve szerezték meg.


Dragoș Mariana az gyermekvédelmi igazgatóság vezetője nyitóbeszédében elmondta, nagy örömére szolgál, hogy sikerült egy nagyon jó hangulatú nyílt-napi sorozatot lebonyolítani, amelynek középpontjában a végig a gyermekek álltak. Ezalatt az idő alatt számos kreatív alkotás is létre jött, amelyek mind megtekinthetőek a filharmónia előterében.



Ezt követően köszönetét fejezte ki mindazoknak akik segítő kezet nyújtanak nap mint nap ezeknek a gyermeknek, majd köszönetet mondott a nap ünnepeltjeinek, akik által a szervezők is naponta új tapasztalatokat élhetnek át, ami egy csodás dolog.
 

A rendezvényen jelen volt Pataki Csaba megyei tanácselnök is, aki gratulált a szervezők munkájához, majd elmondta, annak ellenére, hogy a DGASPC egész éves munkáját a helyi költségvetésből finanszírozzák, mégis nagyban hozzájárult a szervezet sikeréhez az a több száz támogató is, akik szívükön viselik a gyermekek sorsát. Pataki majd rámutatott: „Bármilyen egyezmény csak üres szó marad, ha az azt végrehajtó gondozók, családok, illetve bárki, aki gyerekekkel foglalkozik nem odaadó a munkája iránt. A gyerekeket tekintsék egyenlő partnernek, hiszen sokszor a gyerek szemszögéből helyesebben látszik a világ, mint a sok mindent megélt felnőttek szemszögéből.” – fogalmazott a tanácselnök, majd gratulációját fejezte ki az igazgatóságnak.
 

Az ünnepi beszédeket követően megkezdődött az oklevelek átadása: előbb 20 nevelőotthonban nevelkedett diákot díjaztak, olyanokat, akik tanulmányi átlaga 9-es felett volt az elmúlt tanévben. Ezt követően elismerést kaptak még nagyon sokan, az igazgatóság támogató, partnerei, illetve a gyermekek párfogói is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: