2013-04-14 20:26:33• hírek • Szatmár.ro

A legtöbb, mit Istennek adhatunk

Közös tanúságtételt sürgetett a II Vatikáni Zsinat - hangzott el a Székesegyház plébánia által szervezett szombati előadáson.

Ft. Dr. Nóda Mózes, és Dr. Zamfir Korinna egyetemi docensek, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának előadótanárai jól felépített, tömör és lényegre törő előadásaival folytatódott április 13-án, szombaton a Székesegyház plébánia szervezésében megvalósuló, katolikus értelmiséget megszólító előadássorozat.

Délelőtt fél tizenegytől, a Scheffler János Lelkipásztori Központ második emeleti dísztermében előbb Ft. Dr. Nóda Mózes beszélt a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgiáról, majd Dr. Zamfir Korinna az ökumenizmus elősegítésében tett erőfeszítéseket vázolta fel ugyanazon egyházújító esemény kapcsán. Nóda Mózes kiemelte, a zsinat fontos lépéseket tett afelé, hogy a liturgia érthető legyen mindenki számára, bárki aktívan bekapcsolódhasson. „A szentmise a legszebb és a legtöbb, amit Istennek adhatunk. Ezért volt fontos, hogy ne csak a pap mutassa be, a hívek pedig végezzék közben magánimádságaikat, hanem, hogy ők is belehelyezkedjenek a szentmisébe. (...) A liturgia mindig magán viseli az egyházképet. Amilyen a liturgiánk, olyan az egyházunk. A szentmise a Húsvéti misztérium ismételt megismétlése, melyen a hívek tevékeny jelenlétükkel vesznek részt, a maguk módján hozzájárulnak és bemutatják a szentmisét."

Zamfir Korinna ezt követően, szintén a zsinat vonatkozásából tekintette az ökumenizmusra tett törekvéseket. Így elmondta, nyitás nélkül nem jöhetett volna létre a szemléletváltás, ami a II. Vatikáni Zsinat során felszínre került. A különböző keresztény egyházak közötti közeledést segítette annak elismerése, hogy van egyháztani és üdvtörténeti jelentőségük: kegyelmi életet ajánlhatnak, az üdvösségre segíthetnek. Kiemelte, a keresztséggel megvalósul a közösség a különböző keresztény egyházak között. A zsinat így lelki ökumenizmust hirdet, a keresztények hitének megismerésére buzdít, teológiai párbeszédet indít, és gyakorlati együttműködést, közös tanúságtételt szorgalmaz.

Előadást szervezett a Székesegyház plébánia

Az előadások után a résztvevők ez alkalommal is kérdéseket tehettek fel, majd frissítő mellett folytatták beszélgetésüket az előadások által felvetett gondolatokról. A Székesegyház plébánia hit alapkérdéseit, a katolikus egyház jelenképét felvázoló előadásai május 18-án folytatódnak, amikor Ft. Vik János szatmári egyházmegyés pap, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa „Szerethető-e ma az egyház" cím alá rendezi a gondolatkör ébresztette érveket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: