2009-11-08 16:04:24• hírek • Gozner Gertrud

A legszebb énekhangot keresték

Péntek este szervezte meg a Nagykárolyi Művelődési Ház a harmadik alkalommal meghirdetett Star Select zenei tehetségkutató verseny döntőjét. A legjobb énekhangot kereső rendezvénynek a Szent László Közösségi Ház adott helyet.

A szép számmal összegyűlt közönség - több mint 250 személy volt kíváncsi a fináléra - 16 fiatal tehetségért izgulhatott a verseny folyamán. A 15 lányból és egy fiatalemberből álló csapatot a művelődési ház munkatársa, Szűcs József tanár készítette fel a végső megméretésre. Ezek a fiatalok tanúsítják, hogy Nagykároly fontos helyet foglal el a hazai könnyűzenei életben - nyilatkozta a szakember.

A verseny több mint két órát tartott, és mindegyik produkciót vastapssal jutalmazta a szülőkből, rokonságból és barátokból álló közönség. A zsűrit Bogdan Georgescu, a Művelődési Ház igazgató-helyettese, Enyedi Zsolt zeneszerző, Zsolt Cherestesiu zenész, a Kastélylakók együttes volt tagja, Puiu Barnutiu és Mihai Goth zenészek alkották.

A verseny első helyezettje az V-VIII osztályosok kategóriájában a börvelyi 13 éves Nagy Anita lett, második helyen a nagykárolyi Bic Denisa végzett, a harmadik helyet a mezőfényi Ludescher Noémi szerezte meg. A IX-XII osztályosok versenyében az első helyen a 16 éves nagykárolyi Onet Bianca végzett, a második helyet a szintén nagykárolyi Boda Bianka szerezte meg, míg harmadiként a csanálosi Müller Ingrid kapott díjat.


16 zenei tehetség mérkőzött meg a Star Select döntőjében.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: