2011-06-21 12:46:26• hírek • Póti Orsolya

VII. Nemzetközi Samfest Jazz

Immár hetedik alkalommal szervezi meg június 23-25. között a Nemzetközi Samfest Jazz Fesztivált a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és a Szatmár Megyei Tanács. A szervezők gazdag programsorozattal várják a dzsessz kedvelőit.

Csütörtökön kezdetét veszi a dzsessz őrület Szatmárnémeti „Dinu Lipatti" Filharmóniában: három napon át neves hazai és külföldi előadók szórakoztatják e zenei műfaj szerelmeseit. A már jól ismert hazai zenészek mellett Magyarországból, Lengyelországból és Franciaországból érkező muzsikusok is színpadra lépnek, akik minden bizonnyal elkápráztatják majd a közönséget.

A fesztivál első estjén 19 órától Nadia Trohin - a Milleniuem zenekar egykori szólistája -  és barátai zenélnek, ezt követően a neves romániai gitárosokból álló Marius Pop & The M Theory zenekar lép színpadra és az estet a magyarországi The New Soul Band zárja, amely Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs és a Sárik Péter Trió közreműködésével alakul meg az elmúlt hónapokban. A közönség nem fog csalódni, hiszen a zenekar tagjai a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai, az együttest pedig nyitottság és virtuozitás jellemzi.

Június 24-án, péntek este 19 órától a hazai zenészeké a filharmónia színpada: fellép az aradi hangszertanárokból álló csapat, a Mario & The Teachers, valamint a már jól ismert Harry Tavitian és Ion Baciu.

Szombaton az európai dzsesszélet elitjei teszik tiszteletüket városunkban. A közönség újra megcsodálhatja a híres lengyelországi zongorista, Leszek Mozdzer játékát, ugyanis ő már fellépett Szatmárnémetiben a Lars Danielsson Quartettel.


A franciaországi Erik Truffaz Quartett
A franciaországi Erik Truffaz Quartett


A rendezvény fő meghívottja a franciaországi Erik Truffaz Quartet. A francia-svájci Truffaz a trombitás beavatottak nagy kedvence, zenéje a legjobb fajta dzsessz Miles Davis nyomában, kvartettjével két olyan közönséget is meghódított, akiknek az ízlése ritkán találkozik. A trombitás olyan nagyokkal „lép színpadra", mint Pierre Henry, az elektro-akusztikus zene megteremtője. Malcom Braff zongoristával és Mukherjee Aprubával Indiába költözött, ahol megjelent „Benares" című albumuk. A zenész részt vett az „Ecritures" elnevezésű projektben is Malcom Braff és Joel Bastard költő közreműködésével.

Bár Truffaz jellegzetes dzsessz-stílusa, játéka ezer közül felismerhető, rendkívül tág látókörű és sokoldalú művész. Repertoárján megtalálhatók klasszikus darabok (például Mozart művei), egy ideig a világhírű Orchestre de la Suisse Romande tagja is volt. Mint a nu jazz egyik emblematikus alakja, egyáltalán nem zárkózott el a divatos elektronikus hatásoktól sem.

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Egy napi jegy ára 15 lejbe kerül, míg egy három napra szóló bérlet ára 35 lej.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: