2018-03-15 13:34:06• hírek • Bede Emőke

A legnagyobb magyarra emlékezett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum közössége

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum pedagógusai és diákjai csütörtök délben az iskola udvarán gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a márciusi ifjakat és a Kossuth Lajos által legnagyobb magyarnak nevezett grófot, Széchenyi Istvánt.

Az ünnepség első mozzanataként a Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezetének új vezetőségét iktatták be. Örmény Márk, Szmuriga Márta és Pink Jenifer leköszönő tagok helyét Tallián Anna elnök, Scheitli Krisztina és Ármos Eszter alelnökök, valamint Nagy Botond jegyző vették át. Mint a szövetség új elnöke első beszédében kifejtette, a tagok ezután is azon fognak munkálkodni, hogy a nemzeti összetartozás érzését megerősítsék az iskola közösségében.
 

Ezt követően Barkóczi Éva történelemtanárnő tartott előadást Széchenyi István érdemeiről és Szatmárnémeti életében játszott szerepéről. Témaválasztása nem is lehetett volna aktuálisabb, ugyanis a délutáni programsorozat fénypontja nem más, mint a gróf szobrának leleplezése.
 

Barkóczi Éva szavait Pfeifer Melany produkciója követte, ki a Hazám című dallal örvendeztette meg az ünneplő közösséget. Ezt követően Benjámin László Csillagok és lovasok című költeménye hangzott el, majd az iskola kórusa előadta a Kormorán Harangok dala című énekét.
 

Az ünnepi műsort a Himnusz közös eléneklése zárta, melyhez nem csak az iskola pedagóusai és diákjai csatlakoztak, hanem az a néhány járókelő is, akik a kapun kívülről követték végig az ünnepi előadást.





 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: