2011-11-24 15:29:20• hírek • MTI

A leglakhatóbb idegen világokat rangsorolták

A Szaturnusz Titán nevű holdját, valamint a Mérleg csillagképben, 20,5 fényévre lévő Gliese 581g bolygót tartja a leglakhatóbb idegen világnak egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Astrobiology című folyóiratban publikálta tanulmányát.

A csillagászok két rangsorolási rendszert dolgoztak ki arra, hogy megbecsüljék az élet lehetőségét más égitesteken - olvasható a BBC News hírei között. Az egyik a Föld-hasonlósági index (Earth Similarity Index/ESI), a másik a bolygólakhatósági index (Planetary Habitability Index/PHI).

"Az első kérdés, hogy a Földhöz hasonló feltételek megtalálhatók-e más bolygókon, mivel tapasztalásból tudjuk, hogy az ilyen viszonyok kedveznek az élet kialakulásának. A másik kérdés, hogy a Naprendszeren kívüli bolygókon (exobolygókon) létező feltételek lehetővé teszik-e bármilyen életforma kialakulását" - magyarázta Dirk Schulze-Makuch, a Washingtoni Állami Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

Az ESI olyan kritériumokat vesz figyelembe, mint a vizsgált égitest mérete, sűrűsége és központi csillagától való távolsága. A PHI keretében azt nézik viszont, hogy szilárd felületű égitestről van-e szó, valamint rendelkezik-e légkörrel és mágneses térrel. Számításba vettek olyan tényezőket is, mint az élő szervezetek működéséhez szükséges energia, amelyet vagy a bolygó központi csillaga biztosít, vagy a súrlódási hőt termelő árapálymozgás. A PHI azt is figyelembe veszi, hogy lehetnek-e szerves vegyületek, valamint az életfontosságú vegyi reakciók lebonyolításához szükséges oldó folyadékok.

Érthető módon 1-es lett a Föld ESI-indexe, a Naprendszeren kívül pedig a legjobb eredményt a Mérleg (Libra) csillagképben lévő Gliese 581g katalógusjelű bolygó kapta (0,89), amelynek létét sok csillagász vitatja. A harmadik helyezett ugyanezen rendszer másik tagja, a Gliese 581d (0,74).

Jó besorolást (ESI 0,60) ért el egy Neptunusz méretű bolygó, a HD 69830 D a Hajó Fara (Puppis) csillagképben. Naprendszerünkben a Mars (0,70) és a Merkúr (0,60) ért el jó besorolást.
A bolygólakhatósági index szerinti besorolás más eredményeket adott. Itt a Szaturnusz Titán-holdja végzett az élen (0,64), ezt követi a Mars (0,59), valamint a Jupiter Európa-holdja (0,47). Az exobolygók között ismét a Gliese 581g (0,49) és a Gliese 581 d (0,43) "győzedelmeskedett".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: