2009-03-25 15:15:36• hírek • Ferenczi Noémi

Chimexpert – nemzetközi döntő

Hétvégén Szatmárnémeti ad otthont az immár ötödször megrendezésre kerülő Chimexpert kémiaverseny nemzetközi döntőjének .

A Chimexpert az idén már nemzetközi rangra nőtte ki magát, így a nem mindennapi megmérettetésen a határon túli kémiában jeleskedő VII.-XII. osztályos diákok is részt vesznek. Szombaton, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban összesen 164 diák fogja összemérni tudását. A verseny első fordulóján 1700-an vettek részt - tájékoztatta a Szatmár.ro-t Átyim Erzsébet, kémia szakos tanárnő, a verseny főszervezője.

 

Szatmárnémeti magyar közpiskoláiból Tóth Zselyke, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tízedik osztályos diákja vesz részt, aki felkészítő tanárának, Átyim Erzsébetnek a véleménye szerint, nem csak tehetséges, de rendkívül szorgalmas is, hiszen szép eredményekkel büszkélkedhet.

A verseny megnyitójára pénteken kerül sor, este 19 órától a Filharmóniában, maga a megmérettetés szombaton fog zajlani, a díjkiosztóra pedig vasárnap délelőtt kerül sor.

A verseny első helyezettje 100, a második 50 eurót kap, a harmadik helyezett pedig 100 lej jutalomban részesül.

A szombaton zajló versenynek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ad otthont

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: