2012-01-26 18:46:45• hírek • Kocsis Zoltán

Bicikliúttól a Zsadányi útig

A szokványos közvitáknál többen, ám így is alig tucatnyian jelentek meg csütörtök délután a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal kis gyűléstermében, ahol Ilyés Gyula polgármester igyekezett bemutatni az érdeklődőknek a város idei költségvetését, illetve lehetőséget teremtett számukra, hogy elmondják véleményüket.

Bevezetőjében a polgármester elmondta, hogy saját bevételeiből idén megközelítőleg 15 millió lejt tud beruházásokra fordítani a polgármesteri hivatal, de az uniós pályázatok biztosította forrásokat is beszámítva összesen negyven millió lejes fejlesztések veszik kezdetüket az idén.

Kérdésre válaszolva a polgármester elmagyarázta, hogy saját bevételeiket csak az ingatlanadók emelésével tudta volna növelni a város, ez viszont többletterhet rótt volna ki a lakókra. Szintén kérdésre válaszolva tudhattuk meg, hogy a napokban is zajló lombtalanításra törvény kötelezi az önkormányzatokat.

A polgármester sajnálatát fejezte ki, hogy több, a közvitán felemlített utcában sem tudják idén megvalósítani a közművesítést, mert nincs rá fedezet. Egy szatmárzsadányi néni panaszára válaszolva, a polgármester elmondta: az egykori falut a város többi részével összekötő útszakasz felkerült a fejlesztési minisztérium a köznyelvben „10.000 kilométeres programnak" nevezett programjába. Szatmár és Szilágy megye esetében már aláírták a szerződést, a kivitelező cég prioritásként kezeli a szatmárzsadányi utat és elvileg már készülnek e tervek, amelyek alapjaiban újítják fel az említett utat.

Szintén az utakról, de nem a gépjárművek, hanem biciklik közlekedését szolgáló utakról érdeklődött az Erdélyi Kárpát Egyesület képviselője. Mint mondta, az egyesület tavaly tavasszal átnyújtotta konkrét javaslatait Adrian Albu alpolgármesternek, a Közlekedésbiztonsági Bizottság elnökének. Ám azóta sem történt semmi.

Ilyés erre elmondta, hogy hozzá semmilyen lista nem jutott el és kérte, hogy küldjék el neki is. Biztosította a hallgatóságot, hogy „abban az esetben, ha a kerékpárút megvalósítható és létjogosultsága bizonyítható", akkor ő támogatja ezek létrehozását. Elismerte ugyanakkor, hogy a meglévők esetében is sok helyütt hiányzik az elválasztó jelzés és újabb kérdésre reagálva kijelentette: a polgármesteri hivatal minden civil szervezet segítségét, javaslatát szívesen látja.

Hideg eleganciával reagált viszont a bejelentésre, hogy egy újabb „állatvédő" szövetség alakult, amely természetes a hivatal segítségét kéri, hogy „segíthessen".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: