2010-08-04 16:47:54• hírek • Szatmar.ro

A lakosok kezében a döntés garázsügyben

A 16-os negyed lakói találkoztak Ilyés Gyula polgármesterrel, a Rodului téren kialakítandó parkoló ügyében. A lakossági fórumra szép számban megjelentek az érdekeltek, igaz, főleg a garázstulajdonosok képviseltették magukat.

A találkozó civilizáltan folyt le, a megjelentek főleg a garázsok meghagyását kérték a városvezetőtől, és csak néhány ötlettel álltak elő a helygazdaságosabb parkolás érdekében.

Az egyik ilyen ötlet az emeletes parkolók létesítése volt. A polgármester elmondta, hogy természetesen a döntéshozók fejében is megfordult ez a gondolat, azonban az eddigi ajánlatok alapján ezt elvetették, mivel igen költséges lenne a létrehozása, fenntartása. Ilyés hozzátette, a kapott ajánlat alapján egy ilyen épületben egy parkolóhely kialakítása hozzávetőleg 20 ezer euróba kerülne, amit természetesen igen kevesen engedhetnének meg maguknak. Ez a parkolási lehetőség igen modern felszereltséget nyújtana, azonban megvalósítására esélytelen.
A városvezető elmondta, ettől függetlenül további emeletes parkolókban is lehet gondolkodni, amelynek sokkal megfizethetőbb a költsége.

Az összegyűltek közül többen is úgy érezték, az általuk létrehozott garázsok többsége megfelel mindenféle követelménynek és esztétikailag sincs probléma velük. A hivatal munkatársai kifejtették, a garázsok megszüntetésével a jelenleg ezzel nem rendelkező autótulajdonosok is esélyt kaphatnak arra, hogy lakásukhoz közel parkolhassanak, hiszen ezzel megnövekszik a parkolási felület. A teremből többen is szóvá tették, hogy a hivatal által becsült 40-50%-os helynövekedés elmélete nem valós, mivel számításuk szerint nem férne el sokkal több autó a garázsok helyén.

A szóban forgó negyedről a polgármester elmondta, az eleve rosszul tervezett városrész kialakításakor még sokkal kevesebb személygépkocsival rendelkeztek a lakosok, így az akkor kialakított parkolási lehetőségek mára már időt múltak, ezért egy olyan megoldást kell találni, ami minél több gépkocsi-tulajdonos jogos elvárásának eleget tesz.

Az ugyanis nem egy járható út - mondta a polgármester - hogy csak azok rendelkezhessenek stabil parkolóhellyel, akik másfél-két évtizede hozzájutottak, hanem a többi tulajdonosnak is esélyt kell nyújtani erre.


A lakóknak sikerült elérniük, hogy aláírást gyűjthessenek
A lakóknak sikerült elérniük, hogy aláírást gyűjthessenek


Felmerült továbbá a hajdanán engedélyezett garázsok ügye is, amelyre a városvezető elmondta, ezek többsége 1991-ig épült és kapott engedélyt, az alatta található telekért pedig éves használati díjat voltak kötelesek fizetni a tulajdonosok. Ez még nem jogosítja fel a terület használóit a tulajdonjogra, így a város erre bármikor igényt tarthat.

A megyeszékhelyen jelenleg hozzávetőleg 40 ezer autó van bejegyezve, ebből 311 a 16-os negyedben. Az itt található garázsok száma azonban csupán 74, ebből a számból érthető, hogy mennyire nincs megoldva jelenleg az autótulajdonosok óhaja.

A hosszas egyeztetésnek a végeredménye az lett, hogy a Rodului tér lakói hozzávetőleg egy hetet kaptak arra, hogy egy olyan listát nyújtsanak be a polgármesteri hivatalba, amelyen a környék lakóinak 90-95%-a aláírásával megerősítve állást foglal, támogatja, vagy ellenzi a meglévő garázsok bontását és új parkolóhelyek létesítését.

Ígéretet kaptak továbbá arra, hogy a viszonylag rendezett garázs-soroknak köszönhetően a bontási műveletet nem az említett téren kezdik majd, ha szükséges, hanem egy következő, a tervben szereplőn.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: