2013-02-15 12:42:25• hírek • MTI

A kutyák képesek felismerni fajtársaikat fotók alapján

A kutyák képesek felismerni és csoportosítani fajtársaik fotóit, függetlenül attól, hogy azok melyik fajtához tartoznak.

A Dominique Autier-Dérian tudós vezette csapat kilenc házi kutyával végezte el a maga nemében egyedülálló kísérletsorozatot. Kutyákról, vadállatokról és emberekről készült fotókat mutattak az ebeknek egy képernyőn, összesen 144-et.

Mivel egyéb érintkezési vagy kapcsolatteremtési módra nem volt lehetőségük, kizárólag vizuális felismerő képességükre hagyatkozhattak. A monitoron megjelenő fotók közül úgy tudtak választani, hogy meg kellett nyomniuk a megfelelő érintőgombot.

A kísérletek alapján a kutatók úgy találták, hogy a kutyák nemcsak képesek voltak vizuálisan felismerni fajtársaikat, hanem egyúttal be is sorolták őket egy különálló kategóriába, még akkor is, ha a fotókon a legkülönbözőbb fajták - vagy éppen keverékek - voltak képviselve, a németjuhászoktól az uszkárokig. (A kutyák faján belül mint négyszáz fajtát tartanak nyilván.)

Az eredményeket az Animal Cognition című szakfolyóiratban ismertették részletesen a kutatók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: