2010-10-25 09:36:29• hírek • MTI

A kutyák arcuk alapján is felismerik gazdáikat

Olasz kutatók bebizonyították számos ebtulajdonos sejtését, miszerint a kutya arca alapján is felismeri gazdáját.

A Páduai Egyetem kutatóinak kísérletében a kutya, a gazdája és egy idegen tartózkodott egy helyiségben. A kutya középen ült, és nézte a két embert, aki a terem egyik végéből a másikba sétált. A kutatók mérték, mennyi ideig figyeli az eb egyiküket vagy másikukat. Egyértelműen a gazdája volt a fontosabb.

Az eredmények nem meglepőek - mondta a tanulmány szerzője, Paolo Mongillo a BBC-nek, de eddig még senki sem bizonyította ezt a viselkedést tudományos kísérlettel.

A bizonyítás érdekében a két kísérleti személy arcát papírzacskóval fedték le, úgy járkáltak a teremben. Ezúttal a kutya sokkal kevesebb ideig kísérte figyelemmel gazdáját.

Mongillo szerint a felismerés valószínűleg az évezredes domesztikáció mellékterméke. A farkas- és kutyagének elemzése arra enged következtetni, hogy az ember már 15-40 ezer éve elkezdte háziállattá változtatni a farkast.

Az Animal Behavior című szaklapban megjelent tanulmányban azt is vizsgálták a kutatók, hogy milyen szerepet játszik gazdáik felismerésében a kutyák kora. A hétévesnél idősebb ebek kevésbé voltak figyelmesek - ez az eredmény alátámasztja azokat a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a kutyák és az emberek szellemi képességei hasonló hanyatláson mennek keresztül az öregedéssel.


Ember és kutya barátsága - több ezer éves kapcsolat
Ember és kutya barátsága - több ezer éves kapcsolat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: