2012-04-23 10:13:54• hírek • MTI

Az emlékezés mesterei a hollók

A hollók az emlékezés mesterei: három év elteltével is képesek megkülönböztetni barátaikat ellenségeiktől - állapították meg osztrák kutatók.

Az emlősök emlékezőképessége jól kutatott terület. Tudható például, hogy nemcsak az elefántok felejtenek keveset, hanem a juhok is felismerik két év után fajtársaik arcát. A madarakról viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, most azonban kiderült, hogy a hollók emlékezete kiváló.

Markus Böckle és Thomas Bugnyar, a Bécsi Egyetem, illetve a szintén Ausztriában található Konrad Lorenz Kutatóállomás kognícióbiológusai tizenkét hollót neveltek fel együtt, majd adtak át különböző állatkerteknek. A szétválasztást követően három évvel a kutatók megvizsgálták, hogyan viszonyulnak egymáshoz az egykori társak.
A madaraknak lejátszották volt társaik, illetve ismereten fajtársak hangját. A hollók eltérően reagáltak a hangokra, tehát különbséget tudtak tenni ismerős és ismeretlen állat között - írták a kutatók a Current Biology című folyóiratban a Der Standard internetes kiadásának.

Böckle és Bugnyar arra is kíváncsiak voltak, hogy az állatok képesek-e megkülönböztetni pozitív és negatív emlékeiket. És lám, a hollók egyértelműen más hangot adtak ki annak megfelelően, hogy a hallott társsal annak idején baráti vagy ellenséges volt a viszonyuk. A hosszú távú emlékezet ilyen vetületét most elsőként sikerült az egész állatvilágban dokumentálni - állította Böckle.

A hollók eltérő hangnemet használnak aszerint, hogy baráthoz vagy ellenséghez kívánnak szólni. Az ismeretlen vagy ellenséges egyedek hallatán nyakukat megnyújtják, hogy hangjuk mélyebbé váljon. (Amúgy az emberek és a szarvasok is ehhez a módszerhez folyamodnak, így próbálják felnagyítani a hang alapján észlelhető testnagyságukat.) Ellenben ha egy régi barát hangját hallják, barátságos tónusban válaszolnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: