2019-03-02 08:04:08• hírek • Bede Emőke

A közösségi összefogás ereje ismét megmutatkozott: új otthonra talált a részteleki család

Szinte mesébe illő a Kajtár család története: azt követően, hogy február elején egy elektromos rövidzárlat miatt házuk pillanatok alatt porig égett, a hét gyermeket nevelő édesanya pénteken aláírta az új ház megvásárlásáról szóló adásvételi nyilatkozatot.

Megyénk lakói nem egyszer bizonyították már be, hogy ha kell, hegyeket megmozgató összefogással segítenek a bajba jutott embertársakon. Nem volt ez másként ebben az esetben sem. Voltak, akik ruhával, élelmiszerekkel, tisztálkodási szerekkel és egyéb használati tárgyakkal támogatták a hétgyermekes családot, mások lehetőségiekhez mérten pénzadománnyal járultak hozzá Kajtárék talpra állásához. A részteleki önkormányzat pedig az egykori gyógyszertár épületét ajánlotta fel nekik ideiglenes szállásként.
 

Emellett mindenképp említésre méltó a tűzoltóság házon belüli gyűjtése, melynek köszönhetően 8500 lejjel tudták megsegíteni a családot, illetve hasonlóan nemes gesztus érkezett a Gasca Zurli zenekar részéről is, mely két teltházas koncertet tart ezen a hétvégén városunkban. Az előadásra rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek, az ebből befolyt összeg pedig eléri az 5000 eurót.
 

Nos, úgy tűnik, hogy a közösségi összefogás ez esetben sem maradt eredménytelen, ugyanis az adakozást irányító Marcela Papici arról számolt be nemrégiben Facebook-oldalán, hogy az édesanya pénteken aláírta az új otthont jelentő ház adásvételi szerződését. Mi több, sikerült egyben kifizetni az ingatlan árát, mind a 22 ezer eurót. Ugyanakkor a munka nem áll meg, hiszen az épületet fel kell újítani és be kell rendezni, hogy a család élhető körülmények közé költözhessen.

 
Incendiu cu urmări dramatice

Incendiu cu urmări dramatice 13 pompieri sătmăreni cu 3 autospeciale au intervenit în această dimineață pentru stingerea unui incendiu izbucnit la o casă de locuit din localitatea Tătărești. La sosirea forțelor profesioniste, incendiul se manifesta violent și generalizat atât la acoperișul casei, cât și în interiorul acesteia. După ce s-au asigurat că toți membrii familiei au fost evacuați, pompierii au stins incendiul reușind să protejeze o altă casă de locuit aflată în imediata apropiere. La momentul izbucnirii incendiului în casă se aflau părinții cu 6 dintre cei 7 copii. Din fericire, aceștia au reușit să se evacueze la timp, însă locuința și bunurile au fost distruse în totalitate. Incendiul a izbucnit, cel mai probabil, din cauza unui scurtcircuit electric. #ISUSATUMARE #pompierii #Incendiu

Posted by ISU SATU MARE on Saturday, February 2, 2019
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: