2020-02-12 09:02:02• hírek • Bede Emőke

A követési távolság be nem tartása okozta a négyes karambolt

Amint arról korábban már beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden este, nem sokkal fél hét előtt Szatmárnémetiben, a Hegyi úton.

A négy személyautót érintő baleset helyszínére egy tűzoltóautó, egy feszítővágós egység, valamint két SMURD-rohamkocsi sietett ki. A tűzoltóknak egy 17 hetes terhes nőt kellett kimenteniük az egyik összeroncsolódott autó hátsó üléséről, majd az elsősegélynyújtást követően rohammentővel szállították a szatmári kórház sürgősségi osztályára. Ugyancsak kórházba szállították a vele lévő öt éves kislányát is, noha ő látható sérüléseket nem szerzett. A négy autóvezető sértetlenül megúszta a balesetet – közölte a balesettel kapcsolatban a katasztrófavédelem szóvivője.
A műszaki mentés idejére a forgalmat mind a két menetirányban lezárták.


Nem sokkal ezelőtt a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közölte, az elsődleges vizsgálatok szerint a karambolt első sorban az ajánlott követési távolság be nem tartása okozta. Egy, a Szatmárnémeti – Nagymadarász útvonalon haladó nő ugyanis szeretett volna balra kanyarodni, a hátánál érkező 58 éves sofőr azonban már nem tudott időben megállni, hátulról belerohant a 45 éves nő kocsijába. A harmadik autó sofőrje is ugyanezt a hibát követte el: a 41 éves férfi által vezetett kocsi belecsapódott az előtte pár pillanattal korábban összeütközött autókba, majd az ütközés erejétől megdobva átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiment ez szabályosan érkező személyautónak, melyet egy 23 éves fiatalember vezetett.


Az egyenruhások mind a négy autóvezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetette alá, ezek eredménye mindegyik esetben negatív lett. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: