2020-05-22 07:47:26• hírek • MTI

A korrupcióellenes ügyészség 33 aktát nyitott gyanús közbeszerzések miatt

A román korrupcióellenes ügyészség 33 aktában vizsgálódik a koronavírus-járvány idején lebonyolított közbeszerzések miatt, amelyek esetében felmerül a korrupció gyanúja, miután bizonyos kórházak és más állami intézmények drágán szereztek be a járvány megfékezéséhez szükséges orvosi eszközöket, védőfelszereléseket.

A vizsgálat indításáról Crin Bologa korrupcióellenes főügyész számolt be egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az általa vezetett intézmény hivatalból indított vizsgálatot 29 ügyben, a sajtóban megjelent információk alapján. A feltételezett kár értéke több millió euró - tette hozzá. Bologa szerint az egészségügyi felszereléseket és gyógyszereket forgalmazó állami Unifarm vállalat is a célpontok között van.


Korábban a román sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a romániai kórházak inkább saját hatáskörben bonyolították le a közbeszerzéseket, mert az állami forgalmazónál nagyon magasak voltak az árak, ezért a kórházak vezetői korrupcióra gyanakodtak.


A korrupcióellenes főügyész nem kívánt részleteket közölni a vizsgálatokról, sem arról, hogy kik ellen irányulnak, reményét fejezte, hogy hamarosan olyan szakaszba jutnak az eljárások, hogy a közvélemény is tudomást szerezhet a részletekről. Közölte: mind magánvállalatoknál, mind állami cégeknél folyamatban vannak a kihallgatások.


Korábban Raed Arafat belügyminiszteri államtitkár és Adrian Streinu-Cercel infektológus főorvos, aki április végéig vezette az egészségügyi minisztérium koronavírus-járvánnyal foglalkozó tudományos tanácsadó testületét, felszólította az ügyészeket, hogy amennyiben a járvány idején egyes bürokratikus szabályokat nem tartottak be a kórházak a közbeszerzések során, ne vonjanak felelősségre ezért senkit, hiszen gyorsan kellett eljárni, emellett a megnövekedett kereslet miatt a védőfelszerelések is sokkal drágábbak voltak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: