2020-04-05 15:07:29• hírek • Agerpres

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli a fakitermelés felfüggesztésének lehetőségét a szükségállapot idejére

A környezetvédelmi minisztérium mérlegeli annak lehetőségét, hogy a szükségállapot idejére függesszék fel a fakitermelési tevékenységet - jelentette be vasárnap Costel Alexe miniszter.

A tárcavezető a Digi24 televízió egyik műsorában beszélt erről egy petíció kapcsán, amelyben 25 ezer aláíró kéri, függesszék fel a fakitermelést a szükségállapot ideje alatt. Costel Alexe szerint egyelőre csak tárgyalnak a lehetőségről, hiszen több szempontot figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalakor. A jövő hét folyamán egyeztetni fognak a témáról az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva és az erdészeti igazgatóságok képviselőivel is - tette hozzá.


A miniszter ugyanakkor emlékeztetett, a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedésekről szóló legutóbbi katonai rendelet azt is előírja, hogy ezután az erdőőrségek illetékesei is csatlakoznak a korlátozó intézkedések betartását ellenőrző belügyi és védelmi minisztériumi egységekhez.


"Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szükségállapot alatt betartják az erdőtörvényt és nem szállítanak az utakon illegálisan kivágott fát. (...) Sokan azt hitték, hogy a járvány előidézte válsághelyzetben könnyen kijátsszák az állami szervek éberségét, ellenőrző hatáskörrel rendelkező intézményeink azonban teszik a dolgukat" - nyomatékosította.


A tárcavezető ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a hétfői nap folyamán nyilvánosságra hozzák az elmúlt két-három héten végzett ellenőrzések eredményeit. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: