2017-02-02 16:01:16• hírek • MTI

Államtitkárára ruházta át igazságügyi miniszteri hatáskörét

Egyik államtitkárára ruházta át igazságügyi miniszteri hatáskörét a román büntetőjog módosítását kezdeményező Florin Iordache román tárcavezető arra hivatkozva, hogy az állami költségvetés elfogadása miatt nincs ideje ellátni miniszteri teendőit.

Cristina Lita, a minisztérium szóvivője csütörtökön a román médiának elmondta: Iordache február 7-ig ruházta át hatáskörét Constantin Sima államtitkárra. A szóvivő szerint a miniszter döntésének hátterében az áll, hogy a következő napokban Iordache el lesz foglalva a parlamentben az állami költségvetés elfogadásával. Iordache a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője is, hiszen Romániában a miniszteri és a törvényhozói tisztséget egyidejűleg be lehet tölteni. A miniszter a News.ro hírügynökségnek megerősítette, csak ideiglenesen utalta át hatáskörét, és szó sincs arról, hogy lemondott.

A román büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendeletet Iordache dolgozta ki és terjesztette a kormány elé, amit kedden este az igazságszolgáltatás szakmai szervezetei és az államfő bírálatai ellenére, előzetes bejelentés nélkül fogadtak el. A kormány döntése ellen Romániában több százezren tüntettek, és az Európai Bizottság, az Egyesült Államok, Németország és más nyugati államok is bírálták Bukarestet.

Csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség megerősítette, hogy feljelentés érkezett hozzájuk több magánszemély részéről a kormányrendelet elfogadásával kapcsolatban, és a vádhatóság elindította az eljárást a feljelentésben szereplő vádak megalapozottságának kivizsgálása érdekében.

Az igazságügyi minisztérium is megerősítette a hírt, és közölte, már szerdán elküldték a vádhatóság által kért iratokat. A szaktárca leszögezte: az ügyészség eljárását súlyos beavatkozásnak tekintik a kormány hatáskörébe, ami példa nélküli, és sérti a különböző hatalmi ágak közötti alkotmányos egyensúlyt.

Augustin Lazar legfőbb ügyész ugyanakkor csütörtökön azt kérte a Legfelső Bírói Tanácstól, hogy hívja vissza az igazságügyi minisztérium két államtitkárát, közöttük Simát is, akinek Iordache átadta hivatali hatáskörét. A két államtitkár ugyanis ügyész, akiket a bírói tanács engedélyével helyeztek át az igazságügyi minisztériumba arra az időszakra, amíg államtitkárok. A legfőbb ügyész most azt kérte a bírói tanácstól - amely Romániában nemcsak a bírák, hanem az ügyészek szakmai szervezete is -, hogy vonják vissza az áthelyezési engedélyüket. A legfőbb ügyész azzal indokolta a kérést, hogy a korrupcióellenes ügyészség részrehajlástól mentesen végezhesse a kormányrendelet elfogadása esetében indított nyomozását.

Egyes román médiumok úgy értelmezik, hogy amennyiben a bírói tanács visszahívja a két ügyészt az államtitkári tisztségből, érvénytelenné válik az igazságügyi miniszter hatásköri átruházása.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: