2009-05-13 10:56:31• hírek • Szatmár.ro

A kormány felelős a válság súlyosbodásáért

A román politika nem foglalkozik kellő mértékben az európai parlamenti választásokkal, holott a törvények 60 százalékát Brüsszelben hozzák, amelyeket azonnal életbe kell léptetni Romániában - hívta fel a figyelmet Winkler Gyula kedden, nagyváradi sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette az RMDSZ választási kampányának főbb üzeneteit.

„Az RMDSZ ebben az időszakban szeretné a közvélemény figyelmét a regionális átszervezés fontosságára, a várható új uniós agrárpolitikára, a válságkezelő intézkedésekre irányítani. Legfontosabb célunk az, hogy a következő években mozdítsuk ki a holtpontról a kisebbségvédelem európai intézményesítését, ennek érdekében az Európa Tanácsban dolgozó politikusainkkal is szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, és szorgalmazzuk, hogy az Európai Parlament fogadja el azt a kerettörvényt, amely megnyugtatóan rendezné a nemzeti kisebbségek helyzetét az Unióban. A kollektív jogok biztosítása egyelőre tabutéma itthon is és Európában is, de ezen változtatni kell és változtatni is lehet" - tájékoztatott Winkler Gyula. Az EP-képviselő elmondta, hogy az európai törvényhozásban fontos a szakmai felkészültség, mert csak így lehet eredményt elérni.

A Magyar Összefogás listájának kapcsán rámutatott: egyrészt az egész erdélyi közösség elvárta a megegyezést, azt, hogy legyen vége a széthúzásnak, másrészt az összefogás üzenete Európának is szól, hiszen a válságban a szolidaritás erőt adhat az egész uniónak.

A hazai politikai helyzetet bírálva, Winkler Gyula leszögezte, a médiakormányzás, ami most folyik Romániában, minden területre rossz hatással van. Mint mondta, sem a vállalkozók, sem az önkormányzatok nem tervezhetnek előre, mert nem lehet tudni, hogy milyen irányba indul el majd a kormány. „Az RMDSZ ebben a ciklusban konstruktív ellenzék kívánt lenni, azonban a jelenlegi kormánynak sikerült olyannyira megszegnie az átláthatóság szabályait, hogy még azt is nehéz felmérni, hogy, mi a reális helyzet az országban. Ami biztos, hogy a kormány nem megfékezi, hanem épphogy az egyik motorja a válság begyűrűzésének" - bírálta a Boc-kabinet munkáját Winkler Gyula.

Az európai parlamenti képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy most bevezetett, átalányadónak is nevezett minimáladó jól mutatja, nem figyelnek oda az intézkedések súlyára. „Ezt az adótípust francia modell alapján vezették be, de azt nem vették figyelembe, hogy Franciaország most szüntette meg az átalányadó rendszerét" - magyarázta Winkler. Elmondta, 79.000 kisvállalkozó van Romániában, akiknek az elmúlt 3 évben nem volt profitjuk, őket most a megszűnés veszélye fenyegeti, vagy pedig arra kényszerülnek, hogy feketén dolgozzanak. „Persze mindig vannak adócsalók, az átalányadóval azonban nem ez a probléma fog megoldódni. Meg vagyok győződve, hogy nagyon sok az olyan kisvállalkozó, akinek egyébként van legalább 2-3 alkalmazottja, nagyobb befektetés miatt nem tudott év végére profitot termelni. Így, ha munkájukat ellehetetlenítik, akkor azt megérzi az államkassza, de megérzik az emberek is, hiszen állások szűnnek meg" - mutatott rá Winkler Gyula.


Winkler Gyula Bihar megyében kampányolt
Winkler Gyula Bihar megyében kampányolt


Bihar megye határmegye, ennek kapcsán Winkler Gyula arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években Románia külpolitikája túlságosan is a Fekete-tengeri övezetre és a Balkánra összpontosít, holott Európába az út Erdélyen keresztül visz. „Ne felejtsük el, hogy Románia közép-európai ország, és csakis Erdélyen keresztül zárkózhat fel. Vissza kell állítani ebben a kérdésben az egyensúlyt - ez az erdélyi beruházások szempontjából is fontos, gondolok itt például az autópálya építésre, de folytatni kellene a román-magyar közös kormányüléseket, a határokon átívelő együttműködések támogatását" - hangsúlyozta Winkler Gyula.

Nagyváradi látogatása során az EP-képviselő találkozott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnökkel, a Bihar megyei tanács alelnökével, Szabó Ödönnel, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnökével és Bíró Rozália SZKT-elnökkel és nagyváradi alpolgármesterrel.

A határnak ma már szimbolikus szerepe van, kezdtek visszaalakulni a hagyományos régiók és ez Bihar megyében már konkrétan érezhető, a Borsi Ipari Park sikere ennek is köszönhető - fejtette ki a sajtótájékoztatót megelőzően Winkler Gyula Borson, ahol önkormányzati képviselőkkel találkozott. Winkler Gyula felajánlotta, hogy európai kapcsolatok kialakításában szívesen segít a Bihar megyei önkormányzati szakembereknek, majd a találkozó végén megtekintette a Bors Ipari Parkot. Délután a Romániai Vállalkozókért Egyesület szervezésében nagyváradi magyar vállalkozókkal beszélgetett az uniós támogatásokról, a válságmegelőző intézkedésekről. Este Élesden szórványtalálkozón vesz részt, szerdán és csütörtökön pedig Hunyad megyébe érkezik a karaván.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: