2009-06-04 13:15:16• hírek • Gozner Gertrud

Aktív élet idősen is

Csütörtökön ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját a Szatmárnémeti Caritas segélyszervezet által működtettet Szent Jakab Idősnapközi.

Elsőként Kincses Angéla, az intézmény vezetője köszöntötte a meghívottakat, majd Löchli Tünde, a Caritas igazgatója vette át a szót, és röviden ismertette a szatmárnémeti szervezet szinte húsz éves működését. Tizenkilenc éves fennállása alatt a Caritas megpróbált megfelelő szolgáltatásokat nyújtani a rászorulok számára, ezért egy ilyen évforduló óriási esemény a mi életünkben - fogalmazta meg az igazgatónő.

Ezek után Schönberger Jenő megyés püspök szólt a jelenlevőkhöz, az idős napközit a mennyország előszobájához hasonlította, ahol mindenki testvérre talál, és a lakói egyformák lesznek. A püspök azt kívánta az időseknek, hogy használják tovább szeretettel és lelki épüléssel, majd Isten áldását kérte az intézményre, hogy tovább folytathassák a munkát.

Szabó Laura, a segélyszervezet idősgondozói területének irányítója arról beszélt, hogy noha Európa szerte egyre nő az idősek emberek aránya, egyre kevesebb idő jut a családban rájuk. A Caritas munkatársa szerint az a jó társadalom, ahol a családtagok megtartják egymással a kapcsolatot. Az időseknek a családban van a helye, mi ezt szeretnénk megtartani - tette hozzá.

Kincses Angéla, az intézmény vezetője bemutatta az idősközpont eddigi tevékenységét. Az ötlet Németországból származik, és PHARE pályázatból jött létre. Az intézmény azon hatvan éven felüli nyugdíjasoknak szól, akik egészségi állapotuk miatt állandó felügyeletet igényelnek. A központ célja aktívan tartani az időseket, hogy új kapcsolatokat alakíthassanak ki és ne szigetelődjenek el embertársaiktól. Kiegyensúlyozott, családias légkör kiépítése a cél, hogy az idős ember elfogadja az új életét. Az idős napközi otthon lakói versekkel és kis ajándékkal kedveskedtek a megjelent vendégeknek.

A Szent Jakab idősnapköziben tíz éves fennállása óta 150 nyugdíjas fordult meg, jelenleg az otthon 17 idős embernek ad napközben társaságot és elfoglaltságot. A program minden hétköznap 8-tól 16 óráig tart. Széleskörű szolgáltatásai közé tartozik az idősek háztól házig való szállítása, napi 2 étkezés biztosítása, foglalkozás terápia, gyógyszer adagolás, tisztálkodási lehetőség, pihenési lehetőség.


Tíz éve az idősebb korosztály szolgálatában.


Löchli Tünde, a Caritas igazgatója és Schönberger Jenő püspök


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: