2008-10-23 21:32:27• hírek • Csenteri Judit

A kommunizmusról tanulhatunk

Csütörtökön nyitotta meg kapuit az ország első olyan egyetemi központja, amely fő tevékenységi köre a kommunizmus és a kommunizmust követő időszak elemzése.

A központ megnyitása még egy 2006-os, a Kommunizmus Bűncselekményeit Kutató Intézmény és a jászvárosi egyetem történelem tanszéke között létrejött projekt eredménye.

A Kommunizmust és Posztkommunizmust Elemző Egyetemi Központnak több kutatási területe is lesz, változatos témákkal. Külön foglalkozik majd például a politikai történelemmel, illetve a szociális- és a kulturális történelemmel. A tervek között szerepel továbbá egy folyóirat elindítása is. Ezen kívül a központ időközönként tudományos konferenciákat is szervezne hasonló, kelet-európai intézmények közreműködésével.

Már a 2008-2009-es tanévtől a Kommunizmust és Posztkommunizmust Elemző Egyetemi Központ mesteri képzést is indít, az első és eddig egyetlen ilyen jellegű képzést, amely kizárólag a kommunizmussal foglalkozik majd. A központ előadótanárai neves történészekből és politológusokból lettek kiválogatva olyan annyira, hogy európai és észak-amerikai meghívottjai is lesznek a jövőben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: