2018-10-30 09:01:15• hírek • Szatmár.ro

A kölcseys Gólyabál lányai és kulisszatitkok az eseménnyel kapcsolatban

A hétfői cikkünkben beszámoltunk a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Gólyabáljának egyéni fiú indulóiról. Következzenek most a lányok!

A november 9-i Gólyabállal kapcsolatban még annyit elárulhatunk, hogy nem csak izgalmas, de igencsak vidám élményben lesz majd része a nézőknek. A szervezők által kitalált próbatételek az ügyességen túl a tanulók humorérzékét is megdolgoztatják. Az osztályok közös produkcióit a zsűri több szempont alapján értékeli majd, ilyen kritériumok a komikum, a szituáció átadásának pontossága és az osztály aktivitása is.

 

Az idei bál alap témája „Sherlock”, avagy a krimi filmek világa. Hercule Poirot, Sherlock Holmes és Colombo eltörpülnek majd a kilencedikesek színjátéka mellett, olyan lelkesen gyakorolnak a tanulók. A próbák már több hete folynak. A történet csalafintasága, hogy a gólyák közös produkciójához az osztályfőnökönön kívül a tantestület két másik tagját is felkérhetik vendégszereplőnek. A tanárok boldogan állnak a nemes feladat elé, a performanszok pedig könnyeket csalnak a nevetéstől hangos közönség szemébe.

 

A Gólyabál idei vendég meghívottja a Twtisted System zenekar, melyet Kocsis Boglárka, Jankó-Szép Attila, Sultész Lehel kölcseys diákok és Kengye Csongor, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumos diák alkot. A tanulók alkotta „banda” már a Szülők Bálján is játszott. Az iskola és a szervezők ezzel a felkéréssel is bővítik a gimnazista előadók fellépési lehetőségeinek körét.  

 

A Gólyabál egyéni indulóira visszatérve, ahogyan az előző cikkünkben már említettük, a facebookos népszerűségi szavazás állása a Köfedisz oldalán tekinthető meg. Az érvényes szavazat leadásához nem csak a diák fényképét, hanem a Köfedisz oldalát is kedvelni kell. Aki már régebben kedvelte (Like) a diákszervezet oldalát, annak már csak a kedvenc lányra és/vagy fiúra kell a szavazatát „Like, avagy Tetszik” formában leadnia.

 

Az alábbiakban mi is megmutatjuk, hogy kikre szavazhat idén Szatmárnémeti. A nevekre vagy a képekre kattintva a verseny Facebook oldalára navigál.

 

Íme a népszerűségi szavazás lány indulói:

 

Holl Vivien, 9. E

 

 

Kürti Petra, 9. D

 

 

Kala Szintia, 9. E

 

 

Puskás Panna, 9. D

 

 

Ludescher Tyukodi Réka, 9. A

 

 

Sike Zsuzsa, 9. E

 

 

Brán Cynthia, 9. D

 

 

Simpf Fridolina, 9. C

 

 

Miklovics Anna Pálma, 9. C

 

 

Vitéz Dóra, 9. C

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: