2019-02-08 06:09:52• hírek • Blikk.hu

A kislánya próbálja jobb kedvre deríteni Bochkor Gábort

A kislánya próbálja jobb kedvre deríteni Bochkor Gábort, miután megszűnt rádiós műsora!

Csütörtök reggel utoljára jelentkezett a Music FM Önindítója – ugyanis a csatorna frekvenciaengedélyét nem hosszabbították meg –, és bár kollégájával, István Dániellel megfogadták, hogy nem térnek el a megszokott műsorrendtől, számos érzelmes megnyilatkozással vigasztalták az elkeseredett hallgatókat. Az adás 10 órakor ért véget, ők pedig 11 óra után külön távoztak. István gyalog hagyta el az épületet, míg Bochkor autóban ülve, egy szivarral búcsúzott munkahelyétől.
 

A műsorban Bocsi elárulta, gyermekével, Nórival Ausztriába utazik, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, lezárja ezt a nehéz időszakot.
 

– Az elkövetkező két napot a lányommal szeretném tölteni, semmi más nem érdekel – kezdte a rádiós, majd kifejtette, miként érintette a rádiócsatorna és műsoruk megszűnése. – Egyrészt rutin, mivel párszor már átéltem ezt sajnos, másrészt felfoghatatlan, nagyon nehéz feldolgozni. Családtagok vagyunk, nagyon nehéz elszakadni egymástól és a hallgatóktól.
 

A műsorba bekapcsolódtak a Rádió 1 Balázsék című műsorának sztárjai: Sebestyén Balázs (41), Vadon Jani (48) és Rákóczi Feri (48), akik sajnálatukat fejezték ki, hogy konkurenciájuk ilyen módon tűnik el. Persze, viccelődtek is, Bochkor azzal piszkálta Balázst, nehogy forduljon a kocka, és rövidesen ő hívja fel Balázst a megszűnő műsora miatt.

 

– Az a baj, hogy mindig ez az alkalom, ami összehoz minket. Tele van a tökünk a búcsúzkodással, ez már a harmadik rádió, amit én búcsúztatok – utalt arra Bochkor, hogy 2009-ben a Sláger Rádió, 2012-ben a Neo FM, most pedig a Music FM is megszűnt alóla. – Másrészről pedig mi tényleg hiszünk a folytatásban.
 

Balázs némi viccelődés után kifejtette, szurkol Bochkoréknak.

– Kell a konkurencia, az a jó, ha nekünk is van kihez mérni magunkat. Várunk benneteket vissza! – mondta Sebestyén.
 

A műsor végén Bochkor elárulta, két tárgyalást is folytat a műsor visszatérésével kapcsolatban, de semmi sem biztos még, így nem akarja lelőni a poént. Mint megírtuk, az is elképzelhető, hogy kisebb frekvenciára kerülnek, de úgy tudjuk, tárgyaltak a Magyar FM-mel is. A Blikk próbálta elérni az üggyel kapcsolatban, de egyelőre nem reagált.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: