2011-05-20 11:24:20• hírek • Kocsis Zoltán

A kisebbség védelme egy szent ügy

A X. Jakabffy Napok keretein belül péntek reggel kilenckor a Vécsey-házban kezdetét vette a nagyszabású kisebbségvédelmi konferencia, melyen számos belföldi és külföldi előadó, politikus, jogász beszél majd az anyaország határain kívül rekedt magyarság sorsáról, helyzetéről, kilátásairól.

A két világháború között tevékenykedő politikusról és publicistáról, a kisebbségi jogok elhivatott védőjéről, Jakabffy Elemérről megemlékezvén Muzsnay Árpád főszervező sajnálatának adott hangot, hogy annak szülővárosából, Lugosról senki sem képviselteti magát: „Ezt a passzivitást annak tudom be, hogy míg korábban három városi tanácsosa is volt a magyarságnak Lugoson, addig ez a szám jelenleg egyre esett vissza. Ez pedig intő jel kell legyen Erdély valamennyi települése valamint annak magyar lakosa számára".

Ezt követően Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus püspök vette át a szót, aki kihangsúlyozta, hogy a katolikus egyház nem politizálhat, ezt ráhagyja a hívekre. „A kisebbség védelme ugyanakkor szent ügy, hisz Isten is azt parancsolta Mózesen keresztül, hogy az árvákat, az özvegyeket, a gyengéket, a kicsiket óvni kötelesség", mondta. Leszögezte, hogy Jakabffy keresztény politikus volt, aki egyformán képviselte a kisebbséget etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül és erre törekszik az egyház is, hisz „mindenkit egyformán kell Isten elé vezetnünk" .


Nm.ft Schönberger Jenő püspök beszédet mond a Jakabffy Napokon
Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök beszédet mond a Jakabffy Napokon


Kifejtette továbbá, hogy az etnikumok közötti nézeteltéréseket csakis tárgyalások útján lehet megoldani: „Ne feledjük, igazságosság csak a pokolban létezik. A Földön szenvedés, a mennyországban pedig csak irgalmasság van. A kisebbségeknek küzdeniük kell az igazságukért, ám ezt szeretettel kell tenniük. A szeretetért néha le kell mondani az igazságról és ezt csak tárgyalások útján lehet megtenni."

A püspöktől Varga Attila jogász, egyetemi tanár, Szatmár megyei parlamenti képviselő vette át a szót, aki a konferencia első részének tanácskozásvezetőjeként leszögezte: több évtizednyi kényszerszünet után folytatnunk kell Jakabffy és társainak munkáját és küzdelmét a kisebbségek védelmében, abban bízva, hogy a politika valamikor visszanyeri majd eredeti hivatását, a közösség és a közjó szolgálatát.


Muzsnay Árpád, a Jakabffy Napok főszervezője


Varga Attila parlamenti képviselő
Varga Attila parlamenti képviselő


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: