2018. február. 23., péntek
Névnap:
2017-12-10 12:31:12• hírek • Szatmár.ro

A kis gazdaságoké a jövő a romániai mezőgazdaságban

December 9-én, szombaton gazdatalálkozót szervezett Székelyhídon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei szervezete. Ennek témája a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés jövője volt, ugyanis belátható időn belül változik az adózási rendszer, valamint 2020-tól új EU-s finanszírozási lehetőségek nyílnak majd meg a romániai gazdák előtt.

A találkozón részt vett Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottság tagja is. A vidékfejlesztési szakember felszólalásában összegezte az elmúlt egy évben hozott olyan döntéseket, amelyek a gazdálkodók védelmében születtek. Szó volt a napszámos-törvényről, amely gyakorlatilag törvényessé tette ezt a munkát előbb az állattartásban, majd a növénytermesztésben.


Törvény született az állattenyésztési egyesületek támogatására, melyek következtében szubvenciót kaphatnak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA). Az új erdészeti törvény, illetve az állati tetemek elszállításáról, megsemmisítéséről szóló módosítás is nagyban könnyíti a vidéken élők életét.

 

„A célunk a kis gazdaságok támogatása, ezek viszont be kell lássák: nem lesznek életképesek csak abban az esetben, ha összefognak, szövetkeznek. Ma is számos lehetőség van a gazdálkodók támogatására, a gazdaságok fejlesztésére, a közeljövőben pedig újabb kapuk nyílnak meg. Bízunk benne, hogy ezek nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy jobbá váljon a vidéki élet, könnyebb legyen a boldogulás, a vidéken élő fiatalok pedig lássanak perspektívát a szülőföldjükön maradásban” – mondta el Magyar Lóránd.
 

A kis gazdaságok által elérhető támogatások közül kiemelte a LEADER helyi akciócsoportok szerepét, ami a helyi igényekre támaszkodva teremt fejlődési lehetőséget. A jelenlegi támogatási ciklusban 1 milliárd euró támogatást oszthatnak ki ezek a helyi akciócsoportok Romániában, Magyar Lóránd szerint ezt az összeget 2020-tól mindenképpen emelni kellene.
 

A mezőgazdasági támogatások sora az APIA terület-alapú támogatásaival folytatódik, a Vidéki Beruházás Finanszírozó Ügynökségnél (AFIR) is lehet pályázni mezőgazdasági fejlesztésre. Jövőre pedig további támogatási lehetőségek nyílnak meg a kisgazdák előtt, derült ki a parlamenti képviselő beszédéből.     
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: