2017-02-28 14:25:23• hírek • Szatmar.ro

A királyi rendelet és az óvodások – Nyílt nap a tűzoltóknál

Ünnepeltek kedden a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének munkatársai. Önmagukat ünnepelték. És miként lehetne jobban, méltóbban ünnepelni, mint gyerekekkel. Éppen ezért nyílt nap volt a tűzoltóknál szerte a megyében. És szerte az országban.

A 468-as királyi rendeletben 1933-ban említették első alkalommal Romániában a polgári védelmet. Ennek immár 84 éve, emlékére pedig a készenléti felügyelőségnél kedden 10.00 és 14.00 óra között bárki megtekinthette, miként, milyen eszközökkel dolgoznak azok, akik szükség esetén életünkért, egészségünkért, vagyontárgyainkért kockáztatják saját életüket, testi épségüket.

Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Avasfelsőfaluban, Tasnádon és Turcon, a tűzoltóság Szatmár megyei telephelyein várták az érdeklődőket. Érkeztek is szép számmal, elsősorban az óvodás, iskolás csoportok. Kíváncsiságukat, tudásszomjukat pedig azok oltották, akik igazi példaképek lehetnek: a tűzoltók.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: