2019-12-13 09:06:59• hírek • Szatmár.ro

A kicsi Noel számára gyűjtöttek az Ákosi Általános Iskolában is

"Aki szeretetet ad, az szeretetet is kap viszonzásul - talán ez lenne az az idézet, amivel a legjobban körülírhatnánk az Ákosi Általános Iskola diákjai és tanárai által megszervezett karácsonyi rendezvényt. Ugyanis december 12-én az iskola karácsonyi előadást és jótékonysági rendezvényt szervezett, amelynek célja az volt, hogy a tombolák által befolyt pénzösszeget az SMA betegségben szenvedő érkörtvélyesi kisfiú, Noel számára utalják át" - az eseményről Kovács Annamária beszámolóját közöljük.

"A karácsonyi előadás két részből állt, a helyszín pedig a Művelődési Központ (kultúrotthon) volt. Először az Ákosi Általános Iskola román-magyar tagozatos diákjai léptek színpadra, majd őket követte az Újnémeti Általános Iskola tanulóinak és óvodásainak a verses-énekes előadása. Előkészítő osztálytól egészen nyolcadik osztályig mindenki szerepelt. A diákok verseket mondtak, ezt követően énekeltek, illetve egy karácsonyi színdarabot is bemutattak. Végül pedig a rendezvény egy közös énekléssel zárult, amelyen a gyerekek magyarul, románul és angolul énekeltek el egy dalt.
 

Az előadások végeztével a résztvevők karácsonyi kézműves termékeket vásárolhattak: képeslapokat, mézeskalácsot, díszeket, adventi koszorút és sok más dekorációs tárgyat. A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel készítették ezeket a kézműves termékeket. Annak ellenére, hogy többségük szociálisan hátrányos helyzetű családból származik mindenben segítettek, amiben tudtak. Sokan még a tombolába is értékes ajándékokat ajánlottak föl. Lehetett nyerni ajándékkosarat, táskákat, ruhadarabokat, ékszereket, tortát, focilabdát. A főnyeremény pedig két ajándékkosár (élelmiszer és édességcsomag), illetve egy festmény volt, amelyet az iskola igazgatónője, Bara Valeria festetett erre az alkalomra.
 

A tombola összes bevételét a szervezők Noel számára utalták át, amelynek végösszege 3300 lej.
 

Támogatók nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. Az iskola vezetősége, tanárai, tanítói, a diákok és a szülők, akik a tombola nyereményeit fölajánlották vagy elkészítették. A krasznamihályfalvi turisztikai és üdülőközpont (SC. Delfin Co SRL) nagyobb értékű ajándékcsomagokat adományozott. A Hai La Ioana helyi üzletlánc ajándékkosárral támogatta a rendezvényt. A zenéről, a kihangosításról pedig önkéntes alapon Dj Valentin Mărcuț  gondoskodott. 
 

Köszönjük a támogatásokat, a felajánlásokat! Gyógyulj meg kicsi Noel!"







Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: