2010-08-24 14:33:59• hírek • MTI

A kettős állampolgárságról

A könnyített módon megszerezhető magyar állampolgárság a határon túli magyarok többsége számára az önazonosság megőrzése érdekében fontos, nem azért, hogy beleszólhasson az anyaország politikájába - írta keddi számában a Krónika című napilap.

Az újság szerzője annak kapcsán ír kommentárt, hogy Monok polgármestere augusztus 20-án bejelentette: a település képviselő-testületének döntése alapján a kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek. A szerző szerint várható volt, hogy a magyar állampolgárság megszerzését megkönnyítő jogszabályt egyesek saját politikai céljaikra próbálják felhasználni. Vélhetően arra számít a polgármester - írja a lap -, hogy néhány ezer friss szavazópolgár hálából bebiztosít számára még legalább egy polgármesteri ciklust.

A lap szerint az ötlet nevetséges és veszélyes is, hiszen alkalmas egy jó szándékú gesztus lejáratására. A szerző szerint a könnyített módon megszerezhető magyar állampolgárság nem azért fontos a határon túli magyarok többségének, hogy beleszólhasson az anyaország politikájába, még akkor sem, ha "az előző kormány határon túli ügyekben tanúsított érzéketlensége miatt vélhetően a jelenlegi kormánypártokra szavazna".

A lap szerint rossz vért szülne, ha a magyarországi választásokat olyanok dönthetnék el, akiket a döntés következményei alig érintenek, hiszen a határon túli magyarok nem Magyarországon élő és adózó állampolgárok. "Mind az anyaország, mind az elszakított nemzetrészek érdeke azt kívánja, hogy a kettős állampolgárságot biztosító törvény a nemzeti összetartozás és a megmaradás, nem pedig a napi politikai játszmák eszköze legyen" - olvasható Krónikában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: