2010-10-07 19:36:52• hírek • Póti Orsolya

A kerítés váltotta ki az október 6-i incidenst?

A Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanárai és diákjai a hagyományokhoz híven rövid ünnepséggel emlékeztek meg az aradi vértanúkról, azonban a megemlékezés idén nem zajlott zavartalanul.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium október 6-i megemlékezése idén nem zajlott le túl békésen: a fél órás ünnepséget a Ioan Slavici Nemzeti Kollégium diákjai füttyel, huhogással és egyéb beszólással zavarták meg, továbbá egy labdát is átdobtak az ünneplők közé. Az incidens ellenére a főgimnázium tanárai és diákjai megszakítás nélkül tartották meg a hagyományos megemlékezést, majd méltóságteljesen vonultak vissza az épületbe.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője szerint a szerda délelőtti incidens abból indult ki, hogy az elmúlt hetekben egy drótkerítéssel ketté osztották azt az udvart, amelyet a két tanügyi intézmény korábban közösen használt. A gimnázium vezetősége ugyanis úgy gondolta, hogy a belső rendszabályzat és a fegyelem fenntartása érdekében nélkülözhetetlen volt a kerítés felállítása, és az intézménynek jogában áll saját udvarral rendelkezni. Az intézmény vezetője ugyanakkor aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az incidensnek talán etnikai vonatkozásai is lehetnek.

„Tény, hogy a szomszéd iskola vezetőségének nem szóltunk előre arról, hogy ünnepségre készülünk, de nem számítottunk ilyen reakcióra. Megemlékezést tartottunk, amire a Slavici kollégium diákjai nem voltak felkészülve, és úgy gondolták, ez egy jó alkalom arra, hogy „megbosszulják" a kerítés-problémát. Minket viszont sérelemként érintett az, hogy tanáraik nem is próbálták megfékezni őket." Ezt a megkérdezett diákok is nehezményezték és elmondták, hogy igen nehezükre esett az ünnepségre koncentrálniuk és figyelmen kívül hagyniuk a sértő körülményeket. „Az esetből mi is tanultunk, legközelebb, ha szervezünk valamit, figyelmeztetni fogjuk a szomszéd iskola vezetőségét és tanárait, de sose gondoltuk volna, hogy egy jogállamban erre is szükség van." - mondta el Pataki.

A főgimnázium vezetősége nem kerít nagy feneket a dolognak, ezért nem is tett feljelentést a Megyei Tanfelügyelőségnél. Természetesen beszélt az incidensről a Cosntantin Martinnal, a Ioan Slavici vezetőjével. Mindketten remélik egyszeri alkalomról volt szó. A problémák meg fognak oldódni és dolognak nem lesz folytatása. Ennek ellenére az eseményeket nem szabad elbagatellizálni.



A gyertyák meggyújtása közben enyhült a lárma


„A Ioan Slavici Kollégium diákjainak magaviselete alapvető nevelési hiányosságra utal: egy bármilyen rendezvényt megzavarni - akár tudunk róla, akár nem - primitív hozzáállásra vall." - véleményezte Kereskényi Gábor alpolgármester. A politikus szerint a felelősség ebben az esetben nem is a diákokat, hanem a Slavici iskola vezetőségét, igazgatóját terheli. Martin szerint ugyanakkor az eset a két iskola belügye, és nem tartozik az önkormányzatra.

Az incidensről a Szatmár.ro megkérdezte Florica Suciu-t, a Ioan Slavici kollégium aligazgatónőjét, akit szintén meglepetésként ért az ügy. „Véleményem szerint gyerekes dolog volt az egész, bizonyára a kerítés miatt háborodtak fel  diákjaink, csak nem megfelelő módon. Meglepő és rendkívül kínos számunkra az eset, mert az évek során más magyar tanintézmény is szomszédunk volt, és ilyesmi soha nem fordult elő. Természetesen teszünk bizonyos intézkedéseket az ügyben: behívjuk a diákok szüleit, és megbeszéljük a történteket az osztályfőnökökkel, tanárokkal. Reméljük, többé nem fordul elő ilyesmi, mert jó viszonyban szeretnénk lenni a Kölcseyvel, és ha lehet, közös tevékenységeket is szerveznénk." - mondta el Suciu.

Gál Gyöngyi, a magyar nyelv és irodalom szaktanfelügyelője szerint a két intézmény együttműködésének kialakulása még kezdeti stádiumban van. Hibákat bárki elkövethet, de idővel tanulni kell ezekből. A szaktanfelügyelő szerint a Slavici iskola diákjait minden bizonnyal az udvaruktól való megfosztás bántotta, ezért az egész felfogható diákcsínyként, de sokkal súlyosabb következménye is lehetett volna. „Egy tanintézmény szellemiségét az odajáró diákok és tanárok viselkedése határozza meg, ezért most ez az incidens nem vet túl jó fényt a Ioan Slavici Kollégium diákjaira és tanáraira sem.", mondta a pedagógus. Megoldásként a szaktanfelügyelő tárgyalást kezdeményez a kollégium igazgatójával, Constantin Martinnal; kéri az iskola belső szabályzatának megerősítését, pontosabban azt, hogy a diákok máskor ne zavarják meg más tanintézmény rendezvényeit.



Nacionalizmus vagy nem, a Slavici Kollégium diákjainak tette elítélendő


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: