2017-10-07 10:45:27• hírek • MTI

A kereszténység alkonya? Félezer templomot számoltak fel Németországban

fotó: welt.de
fotó: welt.de

Ötszáznál is több katolikus templomot számoltak fel Németországban az ezredforduló óta egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

A katholisch.de katolikus hírportál valamennyi egyházmegyéből kért adatokat a bezárt, eladott, vallási használatból kivont de egyházi tulajdonban megtartott és a lebontott templomok és kápolnák számának alakulásáról. Két püspökség nem tudott adatokkal szolgálni, de így is biztos, hogy legalább 500 templom működését szüntették be az ezredforduló óta paphiány, pénzhiány vagy a helyi hívő közösség felmorzsolódása miatt.
    
A felszámolt templomok területi eloszlása egyenlőtlen, a mainzi egyházmegyében például valamennyit sikerült megőrizni, és az ország déli részén is - ahol a legtöbb katolikus él - több püspökségben használnak minden templomot és kápolnát, amely az ezredforduló előtt is működött.
    
Más térségekben viszont nagymértékben csökken a templomok száma, az ország nyugati részén fekvő esseni egyházmegyében például 188 szűnt meg, a szomszédos münsteri püspökségben pedig 79.
    
Az épületek többsége megmaradt, egy részüket eladták, és sok templomnak új funkciót talált az egyház. A megszüntetett templomok nagyjából egyharmadát, 140 épületet viszont le is bontottak, ami a "horrorforgatókönyv" egy hívő számára - írta a hírportál.
    
A Németországban működő több mint 24 ezer katolikus templomhoz és kápolnához képest a 140 nem tűnik különösen nagy számnak, "de most még csak a folyamat kezdeténél tartunk" - nyilatkozott a portálnak Albert Gerhards, a bonni egyetem katolikus teológiai karának kutatója, aki szerint előre látható, hogy a következő években meredeken emelkedik majd a templombontások száma, ha az egyházban nem gondolják át a templombezárások gyakorlatát és nem törekednek erősebben az intézmények megőrzésére.
    
A német katolikus püspöki konferencia legutóbbi, 2016-os kimutatása szerint 23,5 millió katolikus él az országban, ami a lakosság 28,5 százaléka. Tavaly 176 ezer embert kereszteltek meg, és 162 ezren léptek ki az egyházból. 
    
Az evangélikusok száma némileg kisebb, 21,9 millió. A vallási közösségek sorában a két nagy keresztény felekezet mellett még a muzulmánoké éri el a milliós nagyságrendet, a 82 milliós országban hozzávetőleg 4-5 millió muszlim él, ez a lakosság 4,8-6 százaléka.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: