2014-06-26 13:39:26• hírek • Kocsis Zoltán

A képzett munkaerő a szatmári jólét feltétele

Szatmárnémetiben premiernek számító konferenciának adott otthont pénteken a Consult Scolari Egyesület központja: a helyi közigazgatás, a szatmári vállalkozói szféra, valamint a Kolozsvári Műszaki Egyetem képviselői találkoztak. A megbeszélések célja egymás közös támogatása volt gazdasági és az azzal járó társadalmi fejlődés érdekében.

Markos Tibor, a Német-Román Gazdasági Egyesület, valamint a Kisiparosok Kamarájának képviseletében nyitóbeszédében elmondta: a találkozó célja, hogy az egyetem támogatásával olyan szakembereket sikerüljön képezni Szatmárnémetiben, amely megfelel a helyi gazdasági szükségleteknek és a munkaerőpiac igényeinek. „Szatmár gazdasága 5-10 éven belül át fog alakulni. Olyan technológiák kerülnek majd előtérbe, amely egyrészt környezetbarát, másrészt pedig egyfajta társadalmi jólétet tesz lehetővé. Ehhez azonban csak a jól felkészült szakemberek képzésén keresztül vezethet út, ezért van szükségünk a műszaki egyetemre", jelentette ki.

Konkrétumokról esvén szó Markos elmondta, hogy a szatmári vállalkozói szféra hajlandó előadótermek, laboratóriumok, műhelyek felszerelésével támogatni az egyetemet, a diákoknak pedig biztosítani a gyakornokoskodást, mi több, az államvizsga, mesteri vagy éppen doktori elvégzését. „Remek kapcsolatokkal rendelkezünk Magyarországon és Németországon is, az egyetem és a diákok ebből is profitálhatnak", mondta.

Sergiu Medescu, a Kolozsvári Műszaki Egyetem rektorhelyettese kifejtette, hogy az egyetem két olyan tevékenységet is folytat, amely egyaránt fontos a gazdaság számára: a képzés és a kutatás. „Szeretnénk hozzájárulni a szatmári gazdaság fellendüléséhez. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a diákok számára biztosítva legyen a gyakornokoskodás lehetősége, akárcsak az, hogy az oktatás alkalmazkodjon a piac igényeihez."

Catalin Popa rektorhelyettes a duális oktatás fontosságát emelte ki és célként jelölte meg, hogy az egyetem támogatni tudja a gazdasági szereplőket, ezt pedig két faktorral tudja: képzett személyzettel és fejlett technológiákkal. Liviu Miclea professzor a Szatmár.ro kérdésére válaszolva elmondta: a hely szűke miatt jelenleg 45 hallgatója van a szatmári kirendeltségnek, ám a rövid távú célok között szerepel ennek bővítése.

Az egész napos programban a felek igényeinek, elképzeléseinek általános bemutatása mellett szerepel a műszaki egyetem kutatási részlegének képviselői, valamint a szatmári vállalkozások képviselőinek közvetlen megbeszélése is, amely során mindkét fél közelebbi képet kaphat a másik oldal helyzetéről, jövőképéről, szükségleteiről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: