2016-12-23 13:01:51• hírek • Szatmár.ro

A karácsony akkor a legszebb, ha mindenkinek az

Köszönet minden jótét léleknek, aki adományával hozzájárult a Caritas karácsonyi jótékonysági vásárának sikeréhez.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet december 7. és 16. között karácsonyi jótékonysági vásárt szervezett, melynek keretében a segíteni vágyó szatmáriak önkéntesek által készített dísztárgyakért cserébe adományokat adhattak. Az összegyűlt adományokat a szervezet arra fordította, hogy 100 nehéz sorsú szatmári családnak juttasson karácsonyi élelmiszercsomagot.

A dísztárgyak: mécsesek, mécsestartók és karácsonyfagömbök készítésébe november folyamán több szatmárnémeti tanintézmény részéről is bekapcsolódtak önkéntesek, így a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Református Gimnáziumból, a Ioan Slavici Főgimnáziumból, a Gheorghe Dragoș Gazdasági Iskolaközpontból. A diákok a rendelkezésükre bocsátott alapanyagokból egyéni ízlésük és fantáziájuk alapján alkothattak, éppen ezért a tanulók nagyon élvezték a foglakozásokat, többen is jelezték, hogy szabadidejüket szívesen töltenék ilyen jellegű tevékenységgel. Sokuk számára külön öröm volt, hogy kreációik jótékony célt szolgálnak. A foglakozásokat a Caritas égisze alatt működő Szent Pál Ifjúsági Központban, valamint a Barátság Háza Nyitott Szociális Központban tartották.

A jótékonysági vásár négy szatmárnémeti helyszínen folyt: a Retro Babám könyvesboltban, a New York kávézóban, a Shambala tea- és könyvesházban, valamint a Biopontban. A partnerek visszajelzéseiből kiderült, hogy a szatmáriak pozitívan fogadták a jótékonysági akciót, értékelték az önkéntesek munkáját és tetszéssel fogadták lelkes tevékenységük eredményét is: az egyedi karácsonyi díszeket.

A jótékonysági vásár keretében összegyűlt adományokból a Caritas összesen 100 kisnyugdíjas, többgyerekes, nehéz anyagi körülmények között élő szatmári családot ajándékozott meg ünnepi élelmiszercsomaggal. A csomagok átadása hétfőn kezdődött és a mai nap folyamán zárul.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ezúton is köszönetét fejezi ki a partnereknek, akik a jótékonysági vásár standja számára egységeikben helyet biztosítottak; az önkénteseknek, akik nagyon sok szeretettel és igazi odaadással készítették a szebbnél-szebb dekorációs tárgyakat a vásárra; és minden kedves nagylelkű és nemes szívű lakosnak, aki adományával hozzájárult ahhoz, hogy másoknak is szebb legyen a karácsony!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: