2011-01-31 15:51:44• hírek • MTI/AFP

A jövőben az autók dönthetik el, ittas-e sofőrjük

Körülbelül tíz év múlva kezdhet elterjedni az amerikai autókban azoknak a jelenleg fejlesztés alatt álló automatikus érzékelőknek az alkalmazása, amelyek a sofőr alkoholszintjét mérik, és nem engedik elindítani a kocsit, ha vezetője ittas.

Ray LaHood amerikai közlekedési miniszter a napokban tett látogatást egy Massachusetts állambeli fejlesztőcégnél, ahol első ízben mutatták be nyilvánosan a készüléket. A QinetiQ North America egyik prototípusa a vezető lehelete alapján, a másik a bőrén keresztül, az ajtókilincsre és a kormányra szerelt szenzorok segítségével érzékeli az alkoholszintet. Ha ez meghaladja a jogilag előírt maximális mértéket, a készülékek blokkolják az autó indulását.

Már eddig is elterjedt gyakorlat volt, hogy az ittas vezetésért elítéltek kocsijába a bírók szondát helyeztettek el, amelybe minden indulás előtt bele kellett fújni. Az új érzékelők azonban teljesen automatikusan működnek, a sofőrnek semmit sem kell tennie; ha józan, minden késedelem nélkül elindulhat.

Szakértők szerint a szenzorok minden évben életek ezreit menthetik meg az amerikai utakon, kereskedelmi forgalomba kerülésük azonban akár 8-10 évbe is beletelhet. Ray LaHood elmondása szerint az alkoholmérők használata önkéntes lenne, és az autógyártókat sem köteleznék a készülék beépítésére.

Kritikusok többek között rámutattak, hogy az alkoholszint emelkedhet az utazás közben is, attól függően, hogy a vezető mikor ivott és mennyit evett, így a készülék alkalmatlan lehet az ittas sofőrök kiszűrésére. Mások az érzékelők teljes pontosságát vonják kétségbe, és hangsúlyozzák: a mérési hibák józan embereket akadályozhatnak meg abban, hogy használhassák a kocsijukat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: