2013-10-25 18:18:51• hírek • Kocsis Zoltán

A jövő hét elején üzemelik be a felújított tejcsarnokokat

A jövő hét elején adják át hivatalosan Szatmárnémeti három élelmiszerpiacának felújított, modernizált tejcsarnokát, ezt követően kezdődhet az árusítás - immár olyan körülmények közepette, melyet méltán nevezhetünk európainak, tudtuk meg Cristian Bozai Vodától, a Közterület-fenntartó szolgálat vezetőjétől.

A Nagypiacon, a Szamos-piacon és a Kispiacon október elején kezdődött a munka, a kivitelezés határideje pedig október 28-a. A legjelentősebb munkálatok a Kispiacon zajlottak, ahol a másik kettővel ellentétben még ki kellett bontani a csarnok két oldalát, majd újat építeni. Oldalanként egy-egy méterrel lett szélesebb a csarnok, amelynek alapterülete így eléri a 60 négyzetmétert. Mindemellett vécé, öltöző készült az árusoknak, légkondicionáló berendezést, hőszigetelő nyílászárókat szereltek fel. Az évtizedes fehér csempék helyét speciális, rozsdamentes acélból készült falvédők veszik át, melyeket a kivitelező Lengyelországból hozatott, magyarázta el Beres Dorin munkavezető.

Mindezen fejlesztéseket mindhárom tejcsarnokban elvégezték, a beruházás összértéke pedig 173,9 ezer lej, mondta el Bozai Voda. A pénteki nap folyamán végezték el az utolsó simításokat, a hétvégén szellőznek a csarnokok, hogy aztán a jövő hét elején át lehessen adni és elindulhasson a kereskedelem is. Az árusoknak a jövőben csakis hűtőszekrényből szabad majd árusítaniuk, amelyekről maguknak kell gondoskodniuk. Minden egyes berendezésre külön villanyóra lesz csatlakoztatva, hogy mindenkinek csak saját fogyasztását kelljen kifizetni.

Bozai Voda elmondta, további jelentősebb modernizálási munkálatok várhatóak a következő hetekben a Kispiacon, ahol elbontják a mostani lemezasztalokat, amelyeket tavaszra modernebb, esztétikusabb, tetővel ellátott asztalokkal helyettesítenek. Ezen kívül újraaszfaltozzák majd a piac járdáit is.

A szolgálat vezetője hozzátette, több elképzelésük is van, miként lehetne tovább fejleszteni a piacokat, uniós pályázatok biztosította finanszírozásból. Ahhoz azonban le kell zárniuk a különböző tulajdonvitákat, aminek érdekében nemrég fel is vették a kapcsolatot egy topográfus céggel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: