2019-11-04 09:40:43• hírek • Refszatmár.eu

A jó dolgok megismétlődnek-e? – Emlékezés Bethlen Gáborra Szamos-negyeden

Reformáció ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon a Szatmárnémeti Szamos-negyedi Református Egyházközség templomában úrvacsorai közösségben voltak együtt hívek, igehirdetést, előadást hallgatva. Ezt követően pedig megkoszorúzták Bethlen Gábor erdélyi fejedelem templom előtt található szobrát.

November 3-án vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten Bogya-Kis Mária tiszteletes-asszony hirdette Isten szavát a Dániel könyve 3. részének 17. és 18. verse alapján: „Íme, a mi Istenünk, akit szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, ó, király, ki tud szabadítani minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet fölállíttattál, nem imádjuk.” Dániel barátainak, Sidráknak, Misáknak és Abednegónak bátor hitvallása példamutató, akiknek a lelkük felett is uralkodni akart Nabukodonozor király, a lelkiismereti szabadásukat is el akarta venni. Ők nem borultak le a szobor előtt, bátrak és kitartóak voltak, ahogy a reformátorok is.



Az istentisztelet keretében Kónya László történelemtanár tartott előadást, bemutatva édesapja Kónya László református lelkipásztor és költő Múlt és jövő című verseskötetét. Öröm, hogy mindenki olvashatja verseit, közkincsé vált. Lelkipásztori szolgálatában az önkifejezés egyik legfontosabb eszközévé vált a versek általi bizonyságtétel. Ezek a költemények a tömbben vagy szórványban élő magyarság ünnepeit és lelkiségét pallérozzák.
 

Kónya László ugyanakkor arról is beszélt, hogy miért van ma is szükség egyházra, templomra, egyházi közösségre. Magyarországon eléggé felerősödött a keresztyénség elleni gondolkodás. Erdélyben azért fejlődött a keresztyén gondolkodás, mert felismerték, nem csak egyházról, hanem a nemzet megmentéséről is szó van. A reformáció Szatmár és környékén fejlődött leggyorsabban. Az ellenreformáció idején Bethlen Gábor jelentős védő tevékenységet fejtett ki.



Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere is szólt a gyülekezethez. "Bethlen Gábor idejében Erdély az aranykorát élte. Sajnos ma már nincsenek Bethlen Gáborok, nincsenek Bocskai Istvánok. Ahogy végig nézünk Európán, azt látjuk, hogy egyre inkább egy elfajult, értékét vesztett világban élünk. Jó itt lenni a Szatmár-Szamos-negyedi Egyházközségben, mert erőt lehet meríteni az egyház és a magyarság megtartásából. A rossz gyakran megismétlődik a történelemben, vajon a jó dolgok megismétlődnek-e? Ezt nem tudhatjuk, de tudhatjuk azt, hogy a nagy fejedelmek, a nagy magyar vezetők mindig imádkoztak. Döntésekhez mindig Istentől kértek tanácsot. Ha ma nincsenek olyan vezetőink, mint amilyenek évszázadokon át sok esetben voltak, mindig megvan az a lehetőségünk, hogy a Jóistenhez forduljunk segítségért" – mondta a polgármester.



Bogya-Kis Ferenc lelkipásztor az úrvacsoraosztás előtt szólt a gyülekezethez és köszöntötte a vendégeket is. Az eseményen jelen volt Magyar Lóránd parlamenti képviselő is.
 

Az egyházközség énekkara és ifjúsági közössége ünnepi szolgálatát hallgatták e jelenlevők, az istentiszteletet követően pedig a templomkertben koszorúzásra került sor Bethlen Gábor Erdély nagy fejedelme szobránál.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: