2012-08-07 15:55:00• hírek • Póti Orsolya

A jelentkezők több mint felének nem sikerült a versenyvizsga

Augusztus 7-én tették közzé a címzetes tanári vizsga keretében megrendezett írásbeli próba eredményeit. Szamár megyében a jelentkezők közel 40 százaléka kapott átmenő jegyet.

A címzetes vizsgára jelentkezőknek április 12-ig kellett jelezniük részvételi szándékukat a kívánt iskolában. A vizsga két részből áll: a gyakorlati szakaszra május 2. és július 8. között került sor, az írásbelit pedig augusztus 2-án, csütörtökön rendezték meg.

A megyei tanintézményekben összesen 711 pedagógusi állást hirdettek meg, melyből 128 címzetes és 583 nem címzetes hely. Ezekre összesen 896 személy jelentkezett, melyből 739-en vettek részt a gyakorlati próbán.

Az augusztus 2.-i írásbeli próbán a beiratkozó 739 személyből 585-en vettek részt, akik közül egyet kizártak csalási kísérlet miatt, 25 jelentkező pedig visszavonult személyi okokra hivatkozva. A vizsgán 135-en kaptak 5-ös alatti osztályzatot, 193 jelentkező 5-ös és 6,99 közötti osztályzatot ért el, míg 230-an 7-es és 10-es közötti jegyeket kaptak - áll a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség által kibocsájtott közleményben.

A jelentkezők közül mindössze négyen érték el a 10-es osztályzatot, két vizsgázó egyest kapott és egy dolgozatot pedig érvénytelenítettek a javítás során. Mint megtudtuk, a gyakorlati vizsga negyed részét, az írásbeli pedig háromnegyed részét képezi a végső eredménynek.

A jegyekkel elégedetlen vizsgázók augusztus 7-én 13.00-21.00 óra között, illetve augusztus 8-án 8.00-14.00 óra között nyújthatnak be óvást. A végleges eredményeket augusztus 10-én, pénteken teszik közzé. A helyek elosztására augusztus 13-16. között kerül sor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: