2020-04-21 15:12:15• hírek • Bajnai Botond

A járványt követően nehéz és zsúfolt időszakra számítanak a szatmári vívók

illusztráció
illusztráció

A világszerte tomboló pandémia a sport világát sem kímélte, mindenütt leállt az élet, így a vívók számára sem szerveznek mostanság semmiféle tornát vagy bajnokságot, nemcsak idehaza de külföldön sem. Nagy Lehel, a Szatmárnémeti SK párbajtőredzője a kialakult helyzetről beszélt a Szatmár.ro-nak.

A vívást figyelemmel követő közönség nagyon jól tudja, hogy az év ezen időszakának a szezon legmozgalmasabb és legzsúfoltabb periódusának kellene lennie. Gyakorlatilag minden hétvégén lennének versenyek, úgy a gyermek-, a serdülő-, az újonc, és a felnőtt korosztályban. Ugyanakkor május elején lenne esedékes az országos bajnokság is, ami úgy tűnik, szintén elmarad.


Tehát az egész versenynaptár leállt, a sportolók pedig úgyszólván kényszerpihenőt tartanak, még akkor is, ha odahaza próbálják formában tartani magukat.


Nagy Lehel a Szatmárnémeti SK párbajtőredzője a Szatmár.ro-nak elmondta, mindezek fényében nem állt le egészen az élet, a klub edzői igyekszenek különböző otthoni edzésprogramokkal aktívan tartani a gyerekeket. „Fontos, hogy aktiválva maradjanak, éppen ezért olyan feladatokat adtunk nekik, amit önállóan meg tudnak valósítani akár az udvaron, de akár egy panellakásban is, vagy bármilyen olyan szűkösebb környezetben, ahol már lehet valamilyen edzést végezni. Napi szinten folyik velük a kommunikáció, az internet adta lehetőségeket kihasználva, arra törekszünk, hogy a gyerekek aktívak maradjanak, ne legyenek teljesen elengedve ebben az időszakban sem” – magyarázta a vívóedző.


Ugyankor nem csak az edzők tehetségére vannak rábízva a fiatalok, hiszen a vívószövetség is igyekszik besegíteni olyan program-, és edzésterveket ajánlva az edzőknek, melyek által a fiatal párbajtőrözőket és tőrözőket is folyamatosan formában tudják tartani.


A klub edzője elmondta, sem helyi, sem pedig szövetségi szinten nem tudni, mikor és miként folytatódik majd az idény, egyelőre mindenki bizonytalan a jövőre vonatkozóan. Ugyanakkor humorosan hozzátette: pedig ez éppen az a sport, amit maszkban, kesztyűben és védőruhában kell gyakorolni (ha nem is egészen olyanban, mint amilyenre most a járvány idején szükség van). De természetesen érthető az elővigyázatosság, hiszen a sportolók egészségénél nincs fontosabb – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a klubelnökök éves plenáris ülését is online fogják megszervezni a közeljövőben, mindenféle személyes kontaktus nélkül.


Száznál is több szatmári vívót érint a kényszerpihenő

A Szatmárnémeti SK két fegyvernemben és több korosztályban összességében több mint száz gyermeket és fiatalt foglalkoztat, akik mindannyian bizonytalanul várják a szezon folytatását. Nagy Lehel szerint elsősorban nem a kupákkal van a gond, hiszen ha azok közül el is marad néhány, jövőre majd pótolni lehet, viszont a pontozásos bajnokság lebonyolítása és befejezés sokkal fontosabb lenne, hiszen ezen múlik például, hogy kik vehetnek majd részt a Bajnokok Ligája küzdelmeiben, stb. Éppen ezért előfordulhat, hogy egy nagyon zsúfolt nyár elé néz ez a sport, az év hátralevő részében.


„Több mint valószínű, hogy a nyári vakációnkat most töltjük, és a nyári periódust pedig teljes egészében a vívásnak szenteljük majd. Erre fel vagyunk ugyan készülve, bár tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, főként azért, mert nyaranta nagy a hőség a vívótermekben, legalább 30 fok szokott lenni, sőt, teljes felszerelésben nem kizárt, hogy 40 Celsius fokban kell vívjanak a sportolók. Sajnos az országban csak egyetlen bukaresti vívóteremben vannak légkondicionáló berendezések. Nem véletlen, hogy ez a sportág nyaranta szünetel, és csak szeptembertől júniusig tart, viszont az idei év e tekintetben is vélhetően más lesz” – tette hozzá Nagy Lehel.

A nemzetközi versenyekkel kapcsolatosan még elmondta, külföldön sem más a helyzet. Mindenfajta versenynaptári esemény le lett mondva, úgy EB-k, VB-k, illetőleg az olimpiát is egy évvel elhalasztották.


„Idén az ifjúsági az egyesült államokbeli világbajnokág maradt el, a tervek szerint szeptemberben rendeznék meg azt a szervezők, de tulajdonképpen minden más is eltolódik, csak nem tudjuk hova: annyira zsúfolt a versenykalendárium, hogy az őszi periódusra, amikor már minden hétvégénk be van táblázva, nem nagyon fognak beférni újabb események. Abban bízunk, hogy a bajnokságokat le tudjuk vívni (EB-k, VB-k, Olimpia), mert azok a legfontosabbak. Örülünk, hogy az Olimpiát nem fújták el egészen, csak eltolták egy évvel. Ugyanakkor ez az élsportolók számára sem a legideálisabb, hiszen számukra előre fel kellett építeni az egész éves edzéstervet, étkezési rendet, stb. hogy csúcsformában legyenek augusztusra” – zárta a beszélgetést a szatmári párbajtőredző.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: