2020-03-27 10:16:18• hírek • Szatmár.ro, Pro-TV

A járvány egy hónapja Romániában

A napokban volt egy hónapja, hogy megjelent az első koronavírusos eset Romániában. Egy Gorj megyei fiatal volt a fertőzött, aki azóta meggyógyult. Ő volt az első, aki Romániában kapta el a betegséget – előtte volt egy Olaszországból érkezett beteg, aki időközben el is hagyta az országot.
 

Az egy hónap alatt a betegek száma exponenciálisan nőtt, nagyjából annak megfelelően, ahogy azt a járványügyi szakemberek jósolták. A betegek száma 2-3 naponta duplázódott, a járvány harmadik hetében pedig megvolt az első koronavírus-fertőzéshez köthető haláleset is.
 

A járvány harminc napja alatt közel 200 ezer külföldön dolgozó román állampolgár tért haza Romániába, azt viszont nem tudni pontosan, hogy hányan hozták haza a betegséget, illetve hányan tartották be a házi elkülönítés szabályait – hangzott el a ProTV híreiben.
 

Jelen pillanatban a koronavírus-fertőzésből felgyógyultak aránya 9 százalék, a halálesetek aránya megközelítőleg 2 százalék – azaz sokkal jobbak a túlélési esélyek, mint mondjuk Olaszországban, ahol 10 százalékos a halálozási ráta. A romániai halottak száma most épp 24.
 

A romániai gyógyultak több mint fele Temesváron lábalt ki a betegségből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: