2020-05-28 13:20:42• hírek • MTI

A járvány Brazília őslakosok lakta területein is terjed

Brazil őslakosok. Forrás: wikipedia.org
Brazil őslakosok. Forrás: wikipedia.org

Legalább negyven halálos áldozata van a koronavírus-járványnak Brazília őslakosok lakta területein a szövetségi kormány adatai szerint, az első két halálesetet a héten regisztrálták a Xingu folyó medencéjében, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi területén.

A két halálozás a kayapo indiántörzsben volt, amelynek vezetője 22 fertőzöttről számolt be. A törzs főnöke, Megaron az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta: szeretné, ha Jair Bolsonaro brazil államfő és más tisztviselők megakadályoznák, hogy a favágók, a bányászok és a halászok belépjenek erre a területre, mert ok hurcolták be a vírust.


Bolsonaro korábban nem volt tekintettel az őslakosokra, bátorította fejlesztéseket az Amazonas térségében, bár az őslakosok ügyeivel foglalkozó FUNAI ügynökség a világjárvány miatt március közepétől megtiltotta a belépést ezekre a területekre. A helyi sajtó szerint a tilalom ellenére odaérkezett misszionáriusok, egészségügyi dolgozók, favágók és bányászok hurcolták be a kórt. A törzsfőnök most azt hangoztatta, hogy nem tőlük származik és terjed a vírus, hanem olyanok terjesztik, akik meg akarják szerezni az őslakosok földjeit.


A Brazília középső részén fekvő, 25 900 négyzetkilométernyi területen 14 etnikai csoport 5500 őslakosa él. Megaron szerint a szövetségi kormány kötelessége megvédeni az őslakosok földjét, közösségét, segítséget nyújtani nekik, ápolni őket. Különösen most, amikor a járványban sokan meghalnak. Azt kérte, hogy falvaikban szigeteljék el őket addig, amig a kormány vagy az egészségügyi minisztérium be nem jelenti: megszűnt a Covid-19-járvány.


Bár a kormány csupán 40 őslakos haláláról számolt be a rezervátumokban eddig, aktivisták 150 halálesetről tudnak Brazíliában, beleszámítva a városokat is. A halálos áldozatok száma valószínűleg magasabb, mert a kórházak felvételkor gyakran nem az őslakosok eredeti nevét jegyzik be.


Az őslakosokkal foglalkozó természetvédelmi csoportok és civil szervezetek élesen bírálják Bolsonarót. Az államfő a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, az arra adandó válaszokat pedig túlreagálásnak minősítette. Szembeszállt a helyi vezetők által elrendelt vesztegzárrendelkezésekkel is, mondván, hogy a gazdaságban bekövetkezett válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.


Az Amazonas térségét figyelő csoport arról számolt be, hogy idén áprilisban tíz éve nem tapasztalat mértékű volt az erdőirtás a térségben, megközelítette az 529 négyzetkilométert. Elemzők szerint az okozott kár nagyobb része a favágók és bányászok tevékenységére vezethető vissza.


Brazília a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint már a második helyen áll a világon a fertőzöttek és hatodik helyen a halálos áldozatok számát tekintve. Eddig 411 821 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 25 598-an haltak bele a Covid-19-be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: