2012-12-16 09:57:52• hírek • MTI

A japánok fele szerint a házas nőknek otthon van a helyük

A japánok több mint fele szerint a házas nőknek munkavállalás helyett otthon kell maradniuk és a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk egy kormányzati felmérés szerint.

A Jiji Press hírügynökség által vasárnap ismertetett, a nemek közti egyenlőséget kutató felmérés alapján a szigetország lakóinak 51,6 százaléka támogatja a hagyományos családmodellt, míg 45,1 százalékuk utasítja el azt.
Az előző, három évvel ezelőtt készített hasonló felméréshez képest 10,3 százalékkal nőtt azok aránya, akik szerint a nőknek otthon van a helyük.

A nemek közti egyenlőséggel foglalkozó kormányzati adatgyűjtés kezdete, 1992 óta először fordult elő Japánban, hogy nőtt a hagyományos modellt támogatók aránya. 1997 óta a mostani volt az első olyan kutatási eredmény, amely szerint többségben voltak azok, akik szerint a házas nőknek munka helyett a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk.

A kormány szerint az adatok azzal magyarázhatók, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci és családtámogatási helyzet fényében a nőknek gondot okoz, hogy a gyermeknevelés mellett dolgozzanak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: