2011-04-03 09:26:47• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Ülésezett az SZKT

A nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható, de annál nehezebben eloltható - fejtette ki szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kolozsvári ülésén elhangzott politikai beszámolójában Kelemen Hunor felidézte a február 26-27-i nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta eltelt egy hónap belpolitikai eseményeit.
Emlékeztetett arra, hogy a szövetség aláírta a koalíciós jegyzőkönyvet a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) a 2012-ig tartó parlamenti ciklus végéig elsőbbséget élvező közös kormányzati feladatokról. Ezek közé tartozik a kisebbségi törvény tervezete, amelynek ügye 2006 óta húzódik a törvényhozó testületben. Ezt a törvény még a tavaszi ülésszak végéig el kell fogadni - hangsúlyozta a szövetség elnöke. Szerinte ugyanis ez lesz a próbaköve annak, hogy a jelenlegi kétpárti koalíciónak van-e valóban parlamenti többsége. Ha van, az RMDSZ továbbra is kész vállalni ezt a koalíciót, ha nincs, akkor e koalíció jövője megkérdőjeleződik - mondta Kelemen.

Utalt a romániai régiók átalakításának a kérdésére, amelyet - mint jelezte - úgy kellene megvalósítani, hogy az a Székelyföldön, a Partiumban és más területeken élő magyarok érdekeit szolgálja.
Kelemen Hunor hosszan beszélt a március közepén rendezett parlamenti bizalmatlansági indítvány vitájáról, amely egy adott ponton eltért eredeti témájától. Arra utalt, hogy akkor a szociáldemokrata és liberális ellenzék olyan nyilatkozatot akart elfogadtatni a honatyákkal, amely "elítélte" volna a magyar vezetők Erdélyben elhangzott március 15-i beszédeit, akárcsak Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét, legalábbis a miniszterelnöknek tévesen tulajdonított - a román hivatalos hírügynökség téves híradásában szereplő -  megállapításokat.

Néhány nappal később a képviselőház külügyi bizottsága elfogadott ugyan egy ilyen elítélő nyilatkozatot, de a plénumon egy szavazat hiányzott ahhoz, hogy ott is elfogadják azt.
Mindennek Kelemen szerint az a tanulsága, hogy ebben a térségben még semmi sem dőlt el végérvényesen, például a kisebbségi jogok területén még nem dőlt el, hogy milyen irányban kíván haladni Románia. "Rajtunk, a mi erőnkön, akaratunkon, politikai bölcsességünkön is múlik, hogy a jövőben milyen irányt vesz a politikai diskurzus" - szögezte le a szónok.

Szerinte a most fellángoló magyarellenes hullámnak az a tanulsága, hogy továbbra is szükség van erős magyar képviseletre, egyetlen román párt és politikus sem védi meg a magyarságot. Nemcsak a mai ellenzéki pártokra utalt ezzel, hanem arra is, hogy a magyarországi megnyilatkozásokat elítélő nyilatkozathoz még a kormányon lévő PD-L több képviselője is voksát adta. A nacionalizmussal továbbra is veszélyes kísérletezni Romániában, mert az könnyen lángra lobbantható, de annál nehezebben eloltható - figyelmeztetett Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke elmondta: gesztust tett Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, meghívta őt a felújított Mátyás-szobor kolozsvári avatására, felkérve arra is, hogy beszédet tartson. Tőkés szívesen elfogadta a felkérést - mondta Kelemen, hozzáfűzve: meglepetten értesült arról, hogy Tőkés elszámoltatási biztosok küldését kéri Magyarországról, azzal támadva az RMDSZ-t, hogy "rosszul bánik a magyarországi pénzekkel". Kelemen Hunor ezt az állítást határozottan visszautasította. "Nincs mit rejtegetnünk, a kollégák tisztességesen dolgoztak az alapítványokban és az egyesületekben" - szögezte le az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: