2017-01-27 10:41:35• hírek • MTI

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:

A hitleri Németország 1942 januárjában tette hivatalos politikává a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítését, "a végső megoldást" (Endlösung). A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése "tűzben elégő áldozat", héber megfelelője a soá) mintegy kétszázezer - a nemzetiszocialisták által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított - cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések ötmillió és hatmillió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat volt magyarországi zsidó, számuk 500 és 600 ezer közöttire tehető.

Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS, a náci párt fegyveres szervezetének parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei). A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat, ahol az első áldozatokat 1941 szeptemberében gyilkolták meg ciángázzal (cyklon-B). Az iparszerű népirtás 1943 márciusában kezdődött meg, miután a holttestek elégetésére négy krematóriumot helyeztek üzembe.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, az oda érkezők 70-75 százalékára azonnali halál várt. A háború végén, amikor már közeledtek a szovjet csapatok, a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, túlnyomó többségük életét vesztette. (A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.)

A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, akik a táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: "Paradoxon, hogy a hitleri totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot".

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. A tábor felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: