A hipnózis ősi eredete

A hipnózis egyidős az emberiséggel. A Tigris és az Eufrátesz menti országokból ránk maradt ékírásos táblák azt bizonyítják, hogy a sumér, a Föld legidősebb kultúrnépe már ismerte és a Krisztus előtti 4. évezredben ugyanúgy alkalmazta a hipnózist, mint ahogyan ma tesszük. Erech híres papi iskolájában időtlen idők óta őriztek egy írást, amely részben még ma is megvan.

Ebben cáfolhatatlan bizonyítékokat találunk arra, hogy a különlegesen kiképzett orvos-főpapok hipnotikus álomban gyógyították betegeiket. A hipnotikus állapotnak már akkor három fajtáját ismerték: a felszínes, a közepes és a mély hipnózist, ugyanúgy, ahogyan ma is megkülönböztethetjük ezeket a fokozatokat. A régi Egyiptomban is mint gyógyító erőt alkalmazták a hipnózist.

Hipnózis indukciójuk a következő volt. Fénylő fémlemezekkel kifárasztották a páciens szemét, így készítették fel a hipnotikus álomra őt. Ez pedig nem egyéb, mint a ma is használatos fixációs technika előfutára. A szuggesztiókkal megerősített kézrátételes módszert is ismerték már. Persze már akkor is akadtak olyan betegek, akik nem tudtak elaludni, s így hipnotizálhatatlanok voltak - ezeknek transzállapotba került papok közvetítették az istenek akaratát.

Az Apollónnak szentelt híres delphoi jósda szenthelyében háromlábú zsámolyon ült a papnő, és a kövezet repedésein átszivárgó gőzök hatására esett transzállapotba, majd válaszolva a kérdésekre, elmondta az isten üzenetét. Más szentélyekben bizonyos füveket égettek, ezek füstje idézte elő a transzot. Az évezredek során tehát a sumér, az egyiptomi és a görög orvos-papok, a perzsa mágusok és a hindu jógik is alkalmazták a hipnózist. Az inkvizíció hatására lassanként feledésbe merült a gyógyítás e művészeti formája, mert aki gyakorolta, könnyen a boszorkányság gyanújába keveredhetett, és a máglyahalált is magára idézhette.