2016-10-17 08:50:09• hírek • Szatmár.ro

A hétvégén tartotta szüreti bálját a Véndiákszövetség

A buli hevében is téma volt a jövő évi Véndiáktalálkozó - július harmadik hétvégéjén tartják.

A Véndiákszövetség idén is megtartotta szüreti bálját. A hagyományoknak megfelelően idén is a Láncos-templomhoz tartozó Kálvineum volt a helyszín. Házigazdaként Korda Zoltán református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kruzlics János, a szövetség koszorús költője szólt az egybegyűltekhez, vidám percekkel beindítva a bulit. A lelkes közönség pedig tapssal köszönte meg a poénokat és énekkel köszöntötték a 85. évetévébe lépő Kruzlicsot.

A folytatásban must, bor és szőlő került az asztalra, na meg egy kis pálinka, hogy jobban csússzon a feltálalt remek bakonyi bélszín.

A borozás és tánc közben persze szóba került a következő Véndiáktalálkozó. Eddig úgy időzítették a rendezvényt, hogy a távoltól érkezők számára is előre kliszámítható legyen a dátum. Eddig július második hétvégéje volt a kőbe vésett időpont, idén viszont a harmadik hétvégén voltak kénytelenek megtartani a Szatmáron végzettek ünnepét az elhúzódó érettségi miatt. Most pedig úgy tűnik, a 2017-es találkozó is a harmadik hétvégén, azaz július 14-15-én lesz. Az ok pedig szintén az érettségi vizsga.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: