2013-08-14 14:57:05• hírek • Kocsis Zoltán

A hétvégén tartják az első Krasznabélteki Borfesztivált

Nem kell azon morfondíroznia a jó bor kedvelőjének, hogy szükség esetén miként tér vissza Szatmárnémetibe a hétvégi Krasznabélteki Borfesztiválról. Erről és egyéb fontos tudnivalókról számoltak be a szervezők a szerdai sajtótájékoztatón.

Három nappal az első Krasznabélteki Borfesztivál előtt a szervezők újabb sajtótájékoztatót tartottak a megyénkben úttörőnek számító rendezvény sajátosságairól. Ioan Bartók-Gurzau polgármester elmondta, Dorel Coica Szatmárnémeti polgármesterrel történt egyeztetése következtében szombaton és vasárnap is közvetlen buszjárat köti majd össze a megyeszékhelyet a rendezvény helyszínével. A buszok óránként indulnak majd az Eötvös (I.A. Cuza) utcáról, majd a Decebal hídon átkelve megállnak a Hegyi út két buszmegállójában is.

„A buszok haza is hozzák majd az embereket", viccelődött Johann Brutler, a főszervező Szent Orbán Boregyesület elnöke, majd komolyra fordítva a szót bemutatta, az érdeklődők miként vehetnek részt a fesztiválon. Mindenkinek, aki élni kíván a borkóstolás lehetőségével, a bejáratnál vennie kell egy poharat. Ennek ára hét lej, ez tekinthető egyben belépődíjnak is. A fesztivál területén minden egyes adag élelmiszer egységesen 15 lejbe kerül. A fesztivál végén a poharakat természetesen mindenki hazaviheti szuvenírként - rossz hír viszont, ha valaki eltöri a poharat, ám újabb borokat kóstolna meg, új poharat kell vennie. A fesztivál területén nem pénzzel zajlik majd a kereskedés, hanem a bejáratnál egy másik értékesítési pontnál vásárolható értékjegyekkel.

Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke örömének adott hangot, amiért „ez a régóta tervezgetett rendezvény végre formát ölt". Stef minden önkormányzatot arra buzdít, hogy a béltekiek mintájára találják meg saját indentitásuk alapját és azt bátran népszerűsítsék, majd gratulált a szervezőknek, hogy ezt ők tették meg elsőként. Elmondta továbbá, hogy a tanács 15.000 lejjel járult hozzá a fesztivál létrejöttéhez, és a további támogatásáról is biztosította a szervezőket. Kiemelte, hogy a tanács minden segítséget megad a szatmári borászoknak a szatmári borvidék márkajegyének kialakításában és népszerűsítésében, majd gratulált Ioan Bartók-Gurzaunak, amiért a polgármesteri hivatal saját forrásból egy év alatt 4,5 kilométernyi utat aszfaltozott le.

A Szent Orbán Boregyesület elnökeként Brutler kijelentette, örülne, ha egy év múlva annyi egyesületi tag jelenhetne meg a sajtótájékoztatón, hogy az asztal kevésnek bizonyuljon. Mircea Florin Badea kistermelő 0,22 hektárnyi területen termeszti a szülőt és elmondta, a két nagy, a Nachbil és a Hetei borászat igen magasra rakta a lécet, már ami a borok minőségét illeti, és a kicsik ezt szeretnék tartani. Leiher Géza kiemelte, hogy az egyre nagyobb területeken folyó gazdálkodás következtében eltűntek béltekről a hamisítványok, így a fesztiválon csakis minőségi mintákat kóstolhatnak az érdeklődők. Weissenbacher László kifejtette, hogy a három szatmári borvidék, a krasznabélteki, a halmi-túrterebesi valamint a Nagykároly környéki a talaj és az éghajlati különbségek miatt három különféle bort termelt, ezért Szatmár megyében három borfesztiválra is szükség lenne.

A remek borok mellé minőségi élelmiszer dukál: a fesztiválon csakis hagyományos sváb ételek lesznek. A szervezők külön kiemelték a lassan már feledésbe merülő nudlit, a különböző hagyományos kolbászokat, hideg májast... Erre pedig remekül csúszik a fröccs! „Sokan azt gondolják, hogy a fröccs nem méltó a borhoz. Ez nem így van! Csakhogy a fröccsöt eredetileg nem ásványvízzel itták, hanem szódavízzel. Ezért több palack szódavizet is beszereztünk", magyarázta Brutler.

Az I. Krasznabéletki Borfesztivál hivatalos megnyitója augusztus 17-én, szombat délben lesz. Mazsorettek és fúvószene nyitja a sort, majd a krasznabélteki, géresi és erdődi tánccsoport sváb, magyar és cigány táncokat mutat be. Fellép a két testvértelepülésről, Nyírbéltekről és Pátkáról érkező tánccsoport, énekel a tasnádi és szatmárnémeti német kórus. Délután a Bertici Fivérek nyitják a bulit, majd divatbemutató után 22.00 órától a fesztivál sztárvendége, Andreea Balan lép a színpadra.

Vasárnap 10.00 órakor a romai katolikus templomban, 11.00 órától pedig az ortodox templomban tartandó ünnepi istentisztelettel kezdődik a nap. Gasztronómiai versenyek majd népzenei előadások után a sepsiszentgyörgyi Insect-Bogarak paródia-zenekar, majd Dancs Annamária lép színpadra, végül a Daggu Project koncertje zárja a napot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: