2017-10-04 10:28:48• hírek • Szatmár.ro

A hétvégén Szatmárnémetiben is lesz Filmtettfeszt, a magyar filmek seregszemléje!

Október első hétvégéjén Szatmárnémeti is bekapcsolódik a 12 erdélyi városban zajló, 17-edik alkalommal megrendezett Filmtettfeszt programjába.

Péntek és szombat délután a Szakszervezetek Művelődési Házában, a  G.M. Zamfirescu Kulturális Központ termében kerül sor a hangulatos vetítésekre. A programban a dokumentumfilmtől a megindító menekültdrámáig számos különleges alkotás kerül bemutatásra. A vetítések látogatása ingyenes, a filmeket román felirattal is vetítjük.

Pénteken, október 6-án

16 órától:  Kanzoli
Magyar dokumentumfilm, 74 perc, 2017, felirat: RO, 12+.
R: Tóth Ridovics Máté, Gálovits Zoltán, Kővári Szabolcs Olivér, Hajdu Szabolcs


Erdélyben játszódik a Hajdu Szabolcs által is jegyzett "Kanzoli Wanted" dokumentumfilm, amelynek bemutatója a Filmtettfeszten lesz. Ruzsa Rémusz a Délibáb című Hajdu Szabolcs-film szereplőválogatása során megkapta Kanzoli szerepét. Miután örömmel elvállalta azt, a korábbi egyeztetések alapján a film egyik asszisztense érte megy Romániába, a forgatási helyszíntől 800 kilométerre fekvő Köpecbányára, hogy elvigye a forgatásra. Az egyszerűnek látszó feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.

18 órától: #Sohavégetnemérős + közönségtalálkozó

Magyar vígjáték, zenés, 100 perc, 2016, felirat: RO, 16+, R: Tiszeker Dániel
Vígjáték és zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta, rendkívül népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello-dalokkal egybeszövő film producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel. A #Sohavégetnemérős generációs film: a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, problémáit, párkapcsolatait ábrázolja, szinte minden alkotója harmincon inneni.
#Sohavégetnemérős előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Qsw9Z5LuRDg

20 órától: Kojot

Magyar akciófilm, 126 perc, 2017, felirat: RO, 16+, R: Kostyál Márk

Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Hozzákezd öregapja romos házának felújításához, amelyben igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható „Döbrögi”, Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka szemet vet Misi örökségére is, a fiú felveszi a kesztyűt, és a csetepaté eldurvul – ez már háború a kisember és a földesúr közt. Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért és a belül megszülető férfiért...


Október 7-én, szombaton folytatódik a filmes hétvége, a következő programmal:

16:00 Filmtett Workshop
17:30 Magyar rövidek 1.

19 órától: Hurok
Magyar sci-fi, thriller, 90 perc, 2016, felirat: RO, 16+, R: Madarász Isti

Ádám illegális szereket csempész külföldre és azt tervezi, hogy barátnőjével, Annával lenyúlják a következő szállítmányt, megszöknek és új életet kezdenek. Egy váratlan fordulat miatt azonban arra kényszerül, hogy egyedül utazzon el. Innentől viszont az események láncolata dominószerűen követi egymást és Ádám egyik rossz döntés után hozza meg a másikat.
Hurok előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=rp3Q6E9QFpA

21 órától: Az állampolgár‌
Magyar filmdráma, 109 perc, 2016, felirat: RO, 12+. R: Vranik Roland

A megrázó szerelmi és menekülttörténet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi drámáit. Főszereplője az afrikai Wilson, aki politikai okokból menekült Magyarországra, legfőbb célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot. A felkészülésben a magyar-történelem szakos tanárnő, Mari segít neki, a tanulás közben mély szerelem szövődik közöttük. Mari elhagyja családját és a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, azonban váratlanul berobban a történetbe Shirin, a fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a lakásukban bújtatja a gyönyörű lányt, így a helyzet lassan, de biztosan tarthatatlanná válik...

A magyar filmek idei seregszemléje a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ szervezésében jut el a szatmári közönséghez, a vetítésekre az Október 25-e téren, a Szakszervezetek Művelődési Házában levő teremben kerül sor, a belépés természetesen ingyenes. Várjuk Önöket!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: