2020-03-06 11:47:44• hírek • Agerpres/Szatmár.ro

A hét romániai koronavírus-fertőzött közül hármat gyógyultnak nyílvánítottak

A COVID-19 vírussal fertőzött hét romániai személy közül hármat gyógyultnak nyilvánítottak – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.


A tájékoztatásban emlékeztetnek, hogy a Gorj megyei férfit – akinél az országban elsőként mutatták ki az új koronavírus jelenlétét – már kiengedték a kórházból, és a 38 éves temesvári nőnél, valamint a 48 éves, szintén temesvári férfinél is negatív eredményt mutatott a legutóbbi két teszt. Utóbbiakat is gyógyultnak nyilvánították, de még nem hagyták el a kórházat.

Jelenleg négy koronavírus-fertőzöttet kezelnek a temesvári, kolozsvári, illetve iaşi-i kórházban, állapotuk jó.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport adatai szerint jelenleg 35-en vannak karanténban Romániában, 12.128 személyt pedig otthonukban különítettek el. Eddig 657 olyan személy biológiai mintáit vizsgálták meg, akik COVID-19 vírussal megfertőződött emberekkel léptek kapcsolatba, vagy a koronavírus által sújtott régiókból érkeztek Romániába. A 657 közül 650 teszt eredménye negatív lett, vagyis az illető személyeknél nem mutatták ki a vírust.

A koronavírussal kapcsolatban országon belül a 0800 800 358 telefonszámon, külföldről a +4021 320 2020 számon lehet érdeklődni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: