2010-08-17 09:48:20• hírek • Szatmár.ro

A hazugság forrása

A hivatalos meghatározás szerint: a hazugság önmagunk félrevezetése céljából történő valótlan dolgok állítása. Mark Twain szerint, a hazugságnak három változata létezik: a hazugság, a szemérmetlen hazugság és a statisztika. A hazugság forrását kutatva jelen esetben az utóbbival foglalkozunk.

Valaminek az ellenkezőjét állítani, füllenteni, lódítani, hazudni. Lényegében teljesen mindegy hogyan nevezzük, a lényeg minden esetben ugyanaz. Megtévesztés céljából valaminek az ellenkezőjét mondani, állítani. Azonban az igazság elhallgatása valóban hazugságnak minősül? Abból a megközelítésből, hogy mi számít hazugságnak és mi nem, az erkölcsi megítélésen múlik. A hazudozási szokásokkal kapcsolatban végzett felmérések alapján általánosságban elmondható, hogy az emberek többsége naponta több mint 20 alkalommal hazudik. Természetesen nem mindegy, hogy milyen jól tudsz hazudni és egyáltalán jó-e neked az, ha hazudsz? Tegyünk egy próbát. Válaszolj az alábbi kérdésekre a lehető legőszintébben, legalább önmagadnak. Most nem kell hazudnod, hiszen a végkövetkeztetést csak te vonod le.

  • Valld be őszintén, hány alkalommal adtál olyan választ, amiről tudtad, hogy az illető személy elvár tőled ahelyett, hogy azt mondtad volna amit valójában gondolsz?

  • Hány alkalommal történt meg veled, hogy mosolyogtál, még olyan helyzetben is, amikor az emberek előtt valódi érzéseidet leplezni szeretted volna?

  • Érdeklődést tanúsítottál akkor, amikor valójában teljesen érdektelen voltál és úgy érezted, hogy majd meghalsz az unalomtól?

  • Hogy beleegyeztél olyan helyzetekbe, melyek egyáltalán nem voltak kedvezőek, és igent mondtál csak azért, hogy a konfliktust elkerüld?


    A metakommunikáció alapján az egyik legbiztosabb jel, ha az illető megdörzsöli az orrát

    A metakommunikáció alapján az egyik legbiztosabb jel, ha az illető megdörzsöli az orrát


Abban az esetben, ha a fentiekben említett kérdések közül legalább kettőre igennel válaszoltál, bizony hajlamos vagy a hazudozásra. Amennyiben ezekre a kérdésekre nemleges választ adtál csak azért, hogy saját hiúságod legyezgesd, valószínűleg akkor is hazudsz, illetve hajlamos vagy arra, hogy önmagad becsapd. A legfontosabb azonban az, hogy megértsd valójában miért is hazudsz. A szakértők úgy vélik, hogy ez egy túlélési stratégia. Gondolj csak bele, ha mindig az igazat mondanád, valószínűleg idő előtt vége szakadna a párkapcsolatodnak, tönkretennél egy barátságot vagy állás nélkül maradnál. A hazugságvizsgálattal foglalkozó szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek több mint 50%-a, a hazugságra való hajlamot nagyjából három éves koruk körül már elsajátítják. A gyerekek azért hazudnak, hogy a büntetést elkerüljék, ezzel szemben a felnőttek többsége azért teszi, hogy a rideg, szomorú valóságtól megóvja magát. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb hazudozók azok, akiknek mindegy mások mit gondolnak róluk. Gondoltál már arra, hogy agyad melyik területe lép működésbe akkor, amikor hazudsz? Ezen a területen végzett kísérletek bebizonyították, hogy hazudni megerőltetőbb és nehezebb, mivel ez a folyamat többlet erőfeszítést igényel. Hazugság hatására növekszik az agy vérellátása, a pulzusszám, kipirosodik az arc, szaporábbá válik a légzés és a verejtékmirigyek is erőteljesebb munkába kezdenek.

Honnan ismerheted fel a megrögzült hazudozót?

Meg kell tanulnod a jeleket ahhoz, hogy egy hazudozót kész tények elé állíts. A metakommunikáció alapján az egyik legbiztosabb jel, ha az illető megdörzsöli az orrát. Amikor hazudik többnyire megjátssza magát. Ilyenkor tudattalanul is hátra dől és hajlamos arra, hogy megnövelje a közte és a beszédpartnere közötti távolságot. A ruháján lévő tulajdonképpen nem létező cérnafoszlányoktól vagy bolyhoktól való megtisztítás is lehet egy jel, ami elvonja a figyelmet a kommunikáció lényegéről. Abban az esetben, ha a szemébe nézel, tégy fel egy olyan kérdést, amire amúgy is tudod a választ. Kísérd figyelemmel, hogy milyen irányba kalandozik a tekintete. Ez alapján megtudhatod milyen irányba néz akkor, amikor hazudik. Végül de nem utolsó sorban, tartsd szem előtt az ajkait. A gyerekek teljesen eltakarják a szájukat akkor, amikor hazudnak. A felnőttek pedig hajlamosak arra, hogy kezüket a száj irányába mozdítsák és annak valamelyik részét megérintsék. Az is bizonyos, hogy amikor hazudunk többnyire kiszárad a szánk és nehézkesebben nyelünk.

Mikor ne hazudjunk?

Nagy különbség van aközött, ha kis hazugságokat mondunk, füllentünk vagy valótlan dolgokat állítunk . Példának okáért a flört közbeni ártatlan kegyes hazugságoknak nincs olyan jelentősége, mintha elrejtenéd a jegygyűrűd csak azért, hogy a kiszemelt áldozatod valóban tőrbe csald. Ez már komoly hazugságnak és egyben átverésnek számít. A lényeg, hogy tisztában légy azzal hol vannak a határok. Kant nézetei követve, talán hatásosabb lenne, ha nem mondanánk el mindent ami igaz, ellenben az, amit mondunk, mindig igaz legyen!


Az emberek többsége naponta több mint 20 alkalommal hazudik

Az emberek többsége naponta több mint 20 alkalommal hazudik/füllent/lódít


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: