2010-03-03 10:46:28• hírek • MTI/Reuters

A házasság jobban kitart

Az amerikai házasságok tovább tartanak, mint a boldogító igen kimondása nélkül létrejött élettársi kapcsolatok - állapította meg kedden közzétett jelentésében a Centers for Disease Control (CDC) elnevezésű betegségmegelőzési és járványvédelmi szervezet.

A megjelent adatok szerint a házasságok 78 százaléka maradt fent öt évig vagy hosszabb ideig, szemben az élettársi kapcsolatokkal, amelyeknek csak 30 százaléka tartott ki ennyi ideig. Ugyanakkor az is kitűnt, hogy az együttélések sokszor azért bizonyultak rövidebb életűnek, mivel az életközösségben élő párok 51 százaléka három éven belül házassággal pecsételte meg összetartozását.

A CDC több mint 12 ezer férfit és nőt kérdezett meg a reprezentatív országos felméréshez, amit 2002-ben folytattak le.
A kutatás főbb megállapításai között szerepelt, hogy 15-44 év közötti megkérdezett férfiak és nők 40 százaléka volt házas, míg 9 százalékuk élt élettársi kapcsolatban. Az azonos etnikai csoporthoz tartozó párok nagyobb eséllyel maradtak együtt első házasságuk során tíz évig vagy ennél tovább. Akiknek az első házasságuk megkötését követően legalább nyolc hónappal született meg első gyermekük, 80 százalékban ünnepelték együtt tizedik házassági évfordulójukat is.

Azonban a gyermektelen házaspárok esetében kétszer gyakoribb volt, hogy nem jutottak el a tízéves évfordulóig. A 26 évesen vagy ennél idősebb korukban összeházasodott párok 75 százaléka maradt együtt legalább tíz évig, míg a kamaszházasságot kötőknél csak ötven százalékra jött ki ez az arány - írta a CDC jelentésében.


Partnerkapcsolat - jobban tart a házasság, mint a sima együttélésPartnerkapcsolat - jobban tart a házasság, mint a sima együttélés


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: