2016-06-30 14:18:03• hírek • Kocsis Zoltán

A három félárva gólya köszöni, jól van!

Gólyamentési akciónak indult, ám szerencsére kiderült, a három fióka nem veszítette el mindkét szülejét, így az életben maradt madár el tudja látni csemetéit. A három kis gólya pedig köszöni, jól van!

Szamosdob alpolgármestere, Bartha József vette fel a kapcsolatot a napokban az Erdélyi Kárpát Egyesülettel illetve a Bodnár kft.-vel, Csengerbagos lakói ugyanis azt jelentették, a múlt keddi jégverésben elhunyt egy gólyacsalád mindkét felnőtt tagja, a fiókák pedig sorsukra maradtak a fészekben.

A Bodnár Zoltán volt az, aki felmászott a fészekbe (ő készítette a fényképet is), ott azonban kellemes meglepetés várta. Ugyan az egyik madár teteme tényleg ott bűzölgött, a fiókák jó bőrben voltak. A másik szülő ugyanis túlélte a vihart és ellátja fiókáit. A tetemet eltakarították a fészekből, a fiókákat viszont békén hagyták.

„Egy szülő is bőven el tud látni három fiókát, főleg ebben a korban. A kicsik nemsokára kirepülnek, most ritkábban is kell etetni őket!". Ezt már Márk-Nagy János, az EKE szakértője magyarázta megkeresésünkre. „Amennyiben mindkét szülő elpusztult volna, úgy 3-4 nap után képtelenség, hogy a fiókák még életben legyenek. Nem is elsősorban az éhség, hanem a szomjúság miatt", tette hozzá a szakember.

Főleg augusztusban gyakori, hogy elárvult vagy annak hitt madarak ügyében fordulnak az EKE-hez az emberek. Sokszor előfordul, hogy a madár később kel ki a tojásból és nem tud elrepülni a többiekkel Afrikába. Ezzel kapcsolatban Márk-Nagy felhívta a figyelmet, amennyiben a madár egészségesnek tűnik és eszik, akkor hagyni kell, hadd erősödjön meg. „Amennyiben viszont a madár sérült vagy nyilt törése van, akkor nagyon fontos, hogy azonnal értesítsenek minket, mert mihamarabb ellátásra van szüksége".

Az EKE-nek a Sárerdőn van egy kis átmeneti menhelye, ide kerültek volna a csengernagosi gólyák is. A menhelynek jelenleg egy lakosa van: egy vörös vércse, amely kétszer esett ki a szatmárnémeti Közigazgatási Palota tetején található fészekből. Először a szakemberek visszavitték, másodszor vizont úgy látták jónak, ha a menhelyre kerül. A madár remekül fejlődött, lassan elengedhető állapotban van, mondta Márk-Nagy.

A sárközújlaki piros gólya legendája

Valamikor a tavasz során jelezték Sárközújlakról, hogy egy furcsa, piros színű gólyát láttak. „Kimentünk, kerestük, de nem találtunk semmit. Sokáig blöffnek tartottuk, ám két hete egy ismerőstől kaptunk pár telefonnal készített fényképet. Nem pirosnak, inkább rozsdásbarnának nevezném az elszíneződést. Ismét kimentünk a helyszínre, de továbbra sem találtuk a gólyát. Úgy gondolom, beleeshetett valamibe, ám amíg nem tudjuk jobban megfigyelni, nem tudjuk megállapítani, hogy valamiféle genetikai hiba következménye-e az elszíneződés", mesélte Márk-Nagy János.

Amennyiben sikerül lencsevégre kapni az illető gólyát, kérjük kedves olvasóinkat, küldjék el a fényképet a szatmar@szatmar.ro címre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: