2011-08-06 11:18:22• hírek • Szatmár.ro

A harmóniára törekedtek

Augusztus első hetén zajlott a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első alkalommal megszervezett ifjúsági zenetábora.

Első alkalommal szerveztek zenetábort az egyházmegye ifjúsága részére augusztus 1. és 5-e között az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban. Tíz plébánia mintegy harminc fiatalja jelentkezett - ők „gyakorlott zenészeknek" számítanak, hiszen otthon, az ifjúsági szentmiséken, adventi és nagyböjti imaórákon, különböző ünnepekkor kísérik templomuk ifjúsági kórusát.

Azért mentek a zenetáborba, hogy ott találkozzanak a közeli és távoli társaikkal, megmutassák egymásnak tudásukat, új megoldásokat lessenek el, és főleg, hogy az egész hét során velük levő kilenc a mentor segítségével megtanulják helyesen énekelni és kísérni a különböző ifjúsági és liturgikus énekeket. Gitár, furulya, fuvola, elektromos zongora és orgona külön-külön, majd együtt szólalt meg a mindennapi próbákon, hogy a szentmisékre már a legszebb hangot hozzák ki magukból és a hangszerekből, a sokszínű közösségben is.

A tábor tehát minden izében a zenéről szólt és a tematikát csak hangsúlyozták a mindennapi elcsendesedések az imaalkalmakkor, a szintén mind az öt napra beosztott ismeretbővítő órák - a liturgikáról, az énekválasztásról, az éneklés módszereiről, a hozsannáról -, vagy éppen a kötetlen játékok, a zenei vetélkedők, a karaoke, a közös filmnézés. Ft. Czier István mikolai plébános a tábor teljes terjedelmében a fiatalokkal volt és az énekek helyes megszólaltatására tanította őket, de a szerdai nap kivételével esténként szentmisét is bemutatott. Szerdán Ft. Lapka József ifjúsági és ministránslelkész látogatott ki Erdődhegyre, és mutatta be a legszentebb áldozatot a zenetábor lakóinak.

Prédikációjában a zene lelki életünkre gyakorolt hatásáról beszélt: „Aki zenét tanul, akit a zene őszintén megérint, az a lelki életből is megtanulhat valamit rajta keresztül. Bizony, ahogy tanulsz a zenéről te magad is formálódsz. Ha engeded, hogy a hangok szép lassan a lelkedhez is eljussanak, elkezdik átalakítani az életed, hiszen megnyílik egy új perspektívája a világnak. (...) Van akinek nagy tehetsége van a zene iránt, nagyon sokat adott neki ebből a talentumból a Jóisten, és van akinek egy kicsivel kevesebbet. Van akinek sokkal nagyobb szorgalomra van szüksége, hogy előrehaladjon, van aki pillanatok alatt eljátszik dolgokat. Ezek ajándékok, és én arra bátorítanálak, hogy merd magadban ezeket a tehetségeket felfedezni, elfogadni, megérteni, kamatoztatni, és akkor be tudsz lépni arra az ígéret földjére, amelyről a mai olvasmány is szólt, és ami mindig a mi szívünknek a legbelseje. Eljutsz saját magadhoz a csendben, a szívednek a mélyére, ahol Isten rád vár."

A harmóniával kapcsolatban Ft. Lapka József elmondta: „A harmónia Isten csendjének a jelenléte. Amikor harmóniában élünk, akkor életünk minden egyes percében megérezzük a Jóistent. A harmóniában Isten megérinti a szívünket. De akkor sem kell kétségbeesni, ha feszültségben élsz, csak legyen benned alázat és bátorság továbbhaladni, hogy a húrokat úgy feszítsd, hogy azok a kellő hangot adják ki. Arra kérlek titeket, hogy amikor visszamentek a saját plébániátokra, a közösségetekbe, legyen bátorságotok finomítani dolgokon. De úgy, hogy a feszültségekből soha ne sértés legyen, hanem mindig az a hang szólaljon meg, amely a másikat még közelebb hozza hozzád."

A pénteken véget ért zenetábor valóban erre tanított: összhangra, együttműködésre, a saját hangunk mellett a másik személy meghallására, a zene szeretetére és mindezek felajánlására Istennek, akitől ajándékba kaptuk. A különleges hangulatú tábor tehát elérte célját, hogy megszólítsa az egyházmegye különböző plébániáin zenélő fiatalokat, egybegyűjtse őket és egy hétbe sűríthető képzést adjon nekik. A sikeren felbuzdulva a Püspökség Ifjúsági Irodája valószínűleg jövőre is megszervezi az egyházmegyei zenetábort.











Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: